2009. április 09., 11:082009. április 09., 11:08
Szabó Simon filmje a legutóbbi filmszemlén több díjat is kapott, a rendező, aki a forgatókönyvet is jegyzi, elmondta: az eddigi tapasztalatok alapján a film nemcsak a szubkultúrát első kézből ismerő fiataloknak tetszett, hanem az idősebb generáció tagjai is jól fogadták.
„Bízom abban, hogy aki ebben a szubkultúrában él, annak azért tetszik a film, mert felismeri benne a saját életét, aki pedig eddig nem, vagy kevésbé ismerte ezt a világot, annak valami újat mutat és talán nyitottabbá is teszi” – vélekedett Szabó Simon, aki a forgatókönyvet is jegyzi. A rendezőnek a Papírrepülők az első nagyjátékfilmje. Szabó Simon nem ismeretlen filmes berkekben: a Moszkva tér Rojáljaként ismerhette meg őt a közönség.
Mint mondta, „nem egyszerű”, ha valaki egyszerre írja és rendezi a filmjét, közben pedig még játszik is benne: „sok parával jár, de a para olyan, mint a szörny a horrorfilmben: ha nem veszel róla tudomást, nem bánthat”. A Papírrepülők egy átlagos magyar nagyjátékfilm töredékéből, 12 millió forintból készült.
„A pénztelenség jó is lehet, ha túl sok pénzt kap az ember a filmjére, az szerintem hatalmas para; így könnyedebb, szabadabb a munka, és mivel nem azon agyalunk, hogyan világítsuk be 25 lámpával a szobát, ahová mindjárt belép Bruce Willis, a művészi koncepció is hitelesebb, egészségesebb” – vélekedett Szabó Simon.
A Papírrepülők hét egymástól független történet, a rövid képsorok egymagukban is értelmezhetőek. Szabó Simon filmje stílusában dokumentarista – játékfilm, amelynek hősei nagy gyerekek, illetve kis felnőttek, akik értékelni, túlélni, élvezni próbálják a mindennapokat: kallódnak, szárnyaikat bontogatják.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.