Az Emberi Jogok Európai Bíráságához (EJEB) fordul az Accept és az ARK Nagyvárad melegjogi szervezet, hogy „igazságot keresnek, miután az LMBTIQ+ közösség által szervezett Nagyvárad Pride felvonulást a helyi hatóságok megakadályozták”.
A romániai igazságszolgáltatásban kevés dolog működik jobban a korrupciónál – jelentette ki Daniela Panioglu egykori bíró, miután a Recorder oknyomozó portál nyilvánosságra hozta a romániai igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatos leleplezéseit.
A kilenctagú alkotmánybíróság négy bírája kérte a bírók és ügyészek különleges nyugdíját módosító törvényről szóló döntés elhalasztását, kérésüket azzal indokolták, hogy a döntés meghozatala előtt további információkra van szükségük.
Ukrajna szerdán megküldte a Trump-kormánynak válaszát az Egyesült Államok által kidolgozott legújabb békejavaslatra, amelynek célja az Oroszországgal folytatott háború befejezése – közölték amerikai és ukrán tisztségviselők a CNN-nel.
Nem lehet leváltani egy minisztert évekkel ezelőtti tevékenységéért – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök az igazságügyi rendszerben uralkodó tarthatatlan állapotokat feltáró Recorder-dokumentumfilm kapcsán.
A jövő évi bruttó minimálbér volt a fő témája a Háromoldalú Érdekegyeztető Tanács szerdai ülésének. A munkáltatók a minimálbér szinten tartása, a szakszervezetek az emelése mellett kardoskodtak.
Több százan tüntettek szerda este a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bukaresti székhelye előtt a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje nyomán.
A romániai sertéstartók tapasztalják a legdrasztikusabb húsár-csökkenést az EU-ban karácsony előtt.
Lemondott tisztségéről a román vízügyi igazgatóság vezetője, Florin Ghiță – jelentette be szerda délután Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
A több mint hatmillió euró kenőpénzt elfogadásáért bebörtönzött Lucian Duță nem kell ismét rácsok mögé vonuljon elévülés miatt, de az okozott kárt meg kell térítenie a bíróság szerint.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
A romániai munkavállalók 2026-ban 17 törvényesen elrendelt munkaszüneti napra számíthatnak, amelyek közül 12 hétköznapra esik, így több alkalommal is kedveznek a hosszú hétvégék és a szabadságtervezés kialakításának.
Bemutatóra készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabját láthatja a hétvégén a közönség.
Január elsejétől 25 lejes adót kell fizetni az EU-n kívülről – például a Temu, Shein, Trendyol webáruházakból – érkező, 150 eurónál alacsonyabb értékű csomagok után, miután az alkotmánybíróság szerdán nem adott helyt az AUR alkotmányossági kifogásainak.
Elhalasztotta a döntést szerdán az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeiről, a különleges nyugdíjak csökkentéséről szóló törvény ügyében. A taláros testület december 28-án tárgyalja újra a témát.
Idén októberben is negatív volt a természetes szaporulat Romániában (–7081 fő), a halálozások száma a másfélszerese volt az élve születésekének – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Románia nem fontolgatja csapatok küldését Ukrajnába, de aggasztóak Ukrajna esetleges vereségének Európára és Romániára gyakorolt következményei – jelentette ki Nicușor Dan államfő.