
Új törvény készül a közalkalmazottak bérezéséről
Fotó: Orbán Orsolya
A közalkalmazottak bére a készülő új törvény szerint egy olyan mechanizmus alapján emelkedne, amelyet a munkaügyi és a pénzügyminisztérium határozna meg a gazdasági növekedés, az infláció és a költségvetési mozgástér figyelembevételével – jelentette ki szerdán Florin Manole munkaügyi miniszter.
2026. április 15., 15:572026. április 15., 15:57
Az Antena3-nak a tárcavezető elmondta, hogy a közszférában dolgozók fizetésének növelését az ország teherbíró képességéhez kell igazítani. Közlése szerint az új közalkalmazotti bértörvény fő célja nem a jelentős általános fizetésemelés, hanem az, hogy elsősorban az alacsony keresetűek – köztük az egészségügyben és az oktatásban dolgozók – jövedelme emelkedjen.
– magyarázta a miniszter az Agerpres szerint.
Mint ismeretes, Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter április 9-én kijelentette, hogy fontos lenne még idén elfogadni az új közalkalmazotti bértörvény tervezetét, de azt is hangsúlyozta, hogy a jogszabály végrehajtása több évet is igénybe vehet. Pîslaru emlékeztetett, hogy az új bértörvény elfogadása az országos helyreállítási tervben (PNRR) is szerepel, az Európai Bizottság pedig továbbra is az államháztartás rendbetételét várja Romániától. Szerinte a rendelkezésre álló költségvetési mozgástér korlátozott, ezért a személyi kiadások növelését a GDP alakulásához kell igazítani.
A miniszter közlése szerint a munkaügyi minisztérium a pénzügyminisztériummal és a közalkalmazottak szakszervezeteivel folytatott egyeztetések után hamarosan közvitára bocsátja a tervezetet.

Nagyon kevés közalkalmazottnak van 3000 lej alatti nettó fizetése, a legtöbbjük jövedelme messze meghaladja a minimálbért – derül ki egy szakértői elemzésből, amelyet az Adevărul.ro portál ismertetett.
Mintha összementek volna az adagok – érzik sokan, amikor a pincér kihozza a megrendelt finom falatokat. És nagy valószínűséggel nem is tévednek.
Szombat reggelre újabb áremelkedést jegyzett a romániai üzemanyagpiac, a benzin ára pedig ismét történelmi csúcsra emelkedett. A standard benzin literje elérte a 9,79 lejt, ami közel tíz banis drágulást jelent az előző naphoz képest.
A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.
A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.
Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán
Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.
szóljon hozzá!