Az Olt fölött átívelő, Szászhermányt Vámoshíddal összekötő, több mint száz éves közúti híd állapota annyira leromlott, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat – közölték a Brassó megyei hatóságok.
Felfüggesztették a Szászsebest Tordával összekötő A10-es autópálya szakaszának végleges átvételét a munkálatok garanciális ideje alatt feltárt „hibák” miatt.
Kétségtelenül jó döntés volt a tavalyi elnökválasztás eredményének megsemmisítése – jelentette ki Nicușor Dan államfő.
Jó hírrel indulhat az év a jelzáloghitelesek számára: januártól kevesebb lehet a havi törlesztőrészlet, mivel csökken a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC).
Adventi csodaváró koncerttel látogatnak el a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház alkotói a kolozsvári Puck Bábszínházba.
Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós professzor idén lenne 80 éves, az évfordulón konferenciát szerveznek a kolozsvári Bölcsészkaron december 12-én és 13-án.
Botrányba torkollt hétfőn a képviselőházban A kormány órája elnevezésű vita, amelyen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kezdeményezésére Diana Buzoianu környezetvédelmi minisztert faggatták a Paltinu gyűjtőtónál kialakult helyzetről.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) 2025. december 15-ig bezárólag fogadja a 2026-os évre vonatkozó, az állattenyésztési ágazatban igényelhető állami támogatás éves kezdeti kérelmeit.
A Paltinu gyűjtőtónál kialakult válsághelyzet nyomán vezetékes víz nélkül maradt települések mindegyikén újraindították hétfőn a szolgáltatást.
A Wizz Air Románia 2026 márciusában kilenc új járat indítását teszi lehetővé Marosvásárhelyről. A diszkont légitársaság hétfőn jelentette be marosvásárhelyi bázisának újbóli megnyitását.
Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén. Utólag a tárca közölte, hogy a szerencsétlenségben érintett másik román állampolgár is életét vesztette.
Történelmi konferenciát tartanak Kolozsváron csütörtökön a II. bécsi döntés 85. évfordulóján az Erdélyi Ferences Rendtartomány szétválasztásáról.
A kormány arra készül, hogy a jelenlegi szinten fagyassza be a minimálbért jövőre – közölte a Digi 24 hírcsatorna kormányzati forrásokra hivatkozva.
Változékony és az ilyenkor megszokottnál enyhébb időjárásra számíthatunk a következő két hétben, december 18. után sokfelé várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.
A vasárnapi időközi választások eredményeinek láttán a Szociáldemokrata Pártban (PSD) vannak olyan hangok, amelyek a kormányból való kilépésről beszélnek, mivel úgy vélik, hogy ellenzékben választási előnyt szerezhetnek – értesült a Mediafax.
A technológiai mágnás Elon Musk közösségi média platformjára, az X-re kiszabott 140 millió dolláros bírság rávilágít arra, hogy az európaiak hogyan ássák alá az amerikai politikát, miközben katonai védelmet követelnek az Egyesült Államoktól.
Romániai és magyarországi rendőrautók és rendőrök lepték el Nagykároly belvárosát szombaton: a román–magyar rendőrségi akcióban egy szimulált bankrablás elkövetőjének kézre kerítésében működtek együtt az egyenruhások.
Feljelentést tett az Európai Ügyészségen Dragoș Pâslaru beruházási miniszter a diákok számára vásárolt elektromos minibuszok közbeszerzési eljárása miatt.