Első-, másod- és harmadfokú hőségriasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagy részére.
A bukaresti Szent Pantelimon Kórház intenzív osztályán jelentősen csökkent a halálozási arány, miután az egyik ápoló panaszt tett a noradrenalin adagok csökkenése miatt.
Kitárja kapuit augusztus 21-én az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székháza, ahol az érdeklődők vezetett sétán tekinthetik meg a Melodyként emlegetett, gyönyörűen felújított egykori Központi Szállót.
Ismét elindították a diákok számára meghirdetett Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot, amely immár a negyedik – közölték a szervezők.
Már nincs sok hátra a nyár utolsó nagy kolozsvári zenei fesztiváljáig, a 12. Jazz in the Park augusztus 30. és szeptember 1. között várja a minőségi muzsika kedvelőit a régi etnográfiai múzeum kertjében.
Jóváhagyta a bukaresti kormány szerdai ülésén a temesvári Dan Păltinişanu-stadion lebontását.
Már öt hónapja felfüggesztették a Szatmárnémeti–Óvári közötti aszfaltcsík versenytárgyalását, így egyhamar nem remélhetünk előrelépést az első olyan gyorsforgalmi úton, amely átlépi a magyar–román határt.
Romániai célpontok is szerepelnek azon a most nyilvánosságra került térképen, amely azt mutatja, milyen európai helyszíneket támadna meg az orosz haditengerészet akár atomrakétákkal is egy esetleges NATO-orosz konfliktus során.
Moldovai Katalin Elfogy a levegő című mozifilmje is esélyes az Európai Filmdíjra – közölte a magyarországi Nemzeti Filmintézet szerdán az MTI-vel.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 23 éves felsőszelistyei fiatalembert, aki egy családi veszekedést követően a helyszínre kiérkező rendőrökre is rátámadt, a rend őrei végül egy pisztolylövéssel tudták ártalmatlanítani.
Erdély legnagyobb méhészeti fórumára, a Csíkszeredában megrendezendő Nektária Székelyföldi Mézversenyre várják augusztus 30-ig az erdélyi méhészek benevezését.
Újabb sárga és narancssárga jelzésű hőségriasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Ezek erdélyi, olténiai, munténiai és partiumi területekre érvényesek a következő három nap.
Őshonos pisztrángokat telepít vissza hegyi folyókba a Romsilva állami erdészet, a napokban Beszterce-Naszód megyében engedtek szabadon mintegy 1000 kis halat két folyóban.
Akár börtönbüntetést is kaphat az a Hargita megyei gépkocsivezető, aki terepjárójával figyelmetlenségből megsebesített egy legelésző tehenet Gyimesfelsőlokon.
Az egészségügyi minisztérium ellenőrző testületének vezetője, Sorin Luca lemondott a bukaresti Szent Pantelimon kórházban kialakult helyzet miatt – jelentette be szerdán, a kormányülés előtt az egészségügyi miniszter.
Péntektől elkezdik kikézbesíteni a nyugdíjasoknak a végzéseket a nyugdíjak újraszámolásáról – emlékeztetett Marcel Ciolacu kormányfő a kabinet szerdai ülésének elején.
Gombászó férfira támadt egy medve az erdélyi Hargita megyében, Csatószeg település közelében, az áldozat több sérüléssel került kórházba, állapota stabil – számolt be szerdán az Agerpres hírügynökség.
Jogszabályokat módosít Románia, hogy katonai technológiát vásárolhasson az amerikai kormány által más államok kormányainak kínált külföldi katonai finanszírozási mechanizmuson (FMF) keresztül.