Hirdetés

„Folytassátok, barátaim!” – névadója nélkül muzsikál tovább a népszerű zenekar

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A Csík Zenekar egyik alapítója, névadója, Csík János úgy döntött, hogy 2025-től nem vesz részt a rendszerszintű együtt muzsikálásban – közölte az együttes.

Krónika

2024. október 11., 11:532024. október 11., 11:53

„A hátralépésről szóló döntést Csík János maga hozta meg. Eddigi élete több mint felét a Csík Zenekar határozta meg. Nagyon hálás a csapatnak, amelyet vezethetett, és amely őt is megtartotta. Most azonban számot vetett fizikai teljesítőképességével, és úgy látja, hogy azt az intenzív munkát,

az évi több tízezer kilométernyi utazást, százas nagyságrendű fellépést már nem tudja vállalni, amivel a kivételesen sikeres Csík Zenekar élete örvendetesen együtt jár”

Hirdetés

– áll a közleményben, amelyet a hirado.hu idézett.

Mint írták, Csík Jánosnak múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy csodálatos közös kulturális kincsünk, a népzene, múzeumok vitrinjei és porosodó lemezek helyett ma is elevenen lüktet koncertszínpadokon, táncházakban és még a Spotifyon is. Hozzátették: igazi barátként, szomorúan, de tudomásul vették a távozásról szóló döntést.

„Biztosak vagyunk abban, hogy a Csík Zenekar megmarad Csík Zenekarnak: azt a hagyományt viszi tovább, amelyet megteremtett és képviselt.

Hónapok óta velünk próbál és játszik Gál Tibor barátunk, akiben megtaláltuk azt a friss erőt és dinamizmust, amely prímássá és énekessé tehet valakit” – közölte a zenekar.


A kommüniké kitért arra, hogy Gál Tibor korábban a Felszállott a páva műsorában Az év legjobb férfihangja díját kapta, később pedig a Sarjú Bandával lépett fel. „Fiatal kora ellenére olyan tapasztalt és virtuóz muzsikusnak mutatja magát, akiben bízni tud a zenekar, és Szabó Attila mellett szívesen fogadja el prímásának is.”

Csík János azt mondta, irgalmatlanul nehéz volt ezt a döntést meghoznia, de be kellett látnia a realitásokat.

„Nem én vagyok a Csík Zenekar. Alapító vagyok meg prímás, de ami harminchat év alatt létrejött, felépült, az az egész csapatot jelenti. Szabó Attilának köszönhető, hogy a Csík Zenekar neve ma már egybeforrott az igényes, valódi többletértéket hordozó zenei feldolgozásokkal.

Egy percig sem volt kérdés számomra, hogy vigyék tovább a nevet is, és mindazt, ami ehhez a fantasztikus csapathoz kapcsolódik. Része voltunk egymás életének: sem a huszonkét évvel ezelőtti balesetet, sem a magánéleti viharokat nem tudtam volna úgy átvészelni, ha nincsenek mellettem. Hála van bennem, köszönet és drukkolás. Folytassátok, barátaim! Aztán úgyis zenélünk még együtt” – írta Csík János.

A prímás a következő hónapokban még a Csík Zenekarral muzsikál,

tőle hivatalosan az óévbúcsúztató, december 29-i koncerten köszönnek el. Az eseményen felköszöntik Csík Jánost 60. születésnapján.

A 2013-ban Kossuth-díjjal elismert Csík Zenekar elsősorban azzal lett országosan ismert, hogy az autentikus népzenét magyar könnyűzenei feldolgozásokkal vegyíti.

Az együttes 1988-ban alakult Kecskeméten. A héttagú együttesben – Csík János (hegedű, ének) mellett Majorosi Marianna (ének), Barcza Zsolt (cimbalom), Bartók József (nagybőgő), Kunos Tamás (brácsa), Makó Péter (fúvósok) és Szabó Attila (hegedű) – Csík János és Kunos Tamás volt az alapítók között, utóbbi néhány év kihagyás után 2001 óta tagja ismét a zenekarnak, amelynek felállása 2008 óta volt változatlan.

A Csík Zenekar 2005-ös albumán (Senki nem ért semmit) szerepeltek először a felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett rockszámok (akkor a Kispál és a Borz néhány dala) feldolgozásai.

A magyar népzenébe és a zenekar hangvételébe belesimuló verziók alapját azóta is Szabó Attila készíti, ezek a számok (elsősorban Kispálék Csillag vagy fecskéje és a Quimby Most múlik pontosan-ja) komoly népszerűséget hoztak a Csík Zenekar számára. A dal a miénk címmel 2019-ben megjelent lemezük a Locomotiv GT előtti tisztelgés. Legújabb albumuk Sose lesz vége címmel idén nyáron került a boltokba.
A Csík Zenekar közleménye teljes terjedelemben a zenekar weboldalán érhető el.

korábban írtuk

„Szerencsésen egybeúszó zenei harmónia” – Csík János a Krónikának az 50 éves LGT dalainak feldolgozásáról
„Szerencsésen egybeúszó zenei harmónia” – Csík János a Krónikának az 50 éves LGT dalainak feldolgozásáról

A dal a miénk címmel jelent meg a Csík Zenekar új lemeze, amelyen az 50 éves LGT együttes kilenc dalát dolgozták át a rájuk jellemző erős népzenei elemekkel átitatott hangzásvilággal. Az albumon végig együtt játszik a zenekar az LGT két legendás zenészével. 

korábban írtuk

„A népi kultúrát nem lehet múzeumba zárni” – a harminc éves Csík zenekar tagjai a népzene szeretetéről, az együttes történetéről
„A népi kultúrát nem lehet múzeumba zárni” – a harminc éves Csík zenekar tagjai a népzene szeretetéről, az együttes történetéről

Erdélyi turnén lépett fel az alapításának harmincadik évfordulóját ünneplő Csík zenekar. Az együttes tagjai közül néggyel – Csík János (hegedű, ének), Kunos Tamás (brácsa), Majorosi Marianna (ének), Szabó Attila (hegedű, gitár) – a turné kolozsvári állomásán beszélgettünk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés