Az adóhatóság adatai szerint 2024-ben több mint 18 ezer romániai lakást használtak rövid távú kiadásra a Bookingon vagy az Airbnb-n, ami 60 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Miközben 2024-ben még úgy számoltak, hogy Románia 11 év múlva teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket, a CFA elemzői most már úgy látják, nemhogy közeledett volna, egyenesen távolodott az euróövezethez való csatlakozás várható időpontja.
Ádám Gyula grafikus, fotóművész Két világ emberei című fotókiállítását nyitják meg január 29-én, csütörtökön 18 órától a sepsiszentgyörgyi Lábasházban.
A magyar kormány meghirdette a Kós Károly Program 2026. évi pályázatát, melyet a Kárpát-medence területén működő tájházak támogatására indítottak el.
Fölényes, 25 gólos győzelmet aratott kedden Magyarország női vízilabda-válogatottja a funchali Európa-bajnokságon: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata 28-3-ra nyert a román együttes ellen a csoportkör második fordulójában.
A nagy januári hideg miatt erőteljesebben kell fűteni a melegházakat, fóliasátrakat, ezért várhatóan drágábbak lesznek a korai, idény eleji zöldségek.
Több mint 3000, kiskorúakat szexuálisan kihívó pózokban ábrázoló fényképet és videót találtak egy férfi számítógépes eszközein Kovászna megyében.
A romániai polgárok közel 39 százaléka úgy véli, hogy Románia európai uniós tagsága korlátozza a nemzeti szuverenitást – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research közös közvélemény-kutatásából.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint a progresszív adózás bevezetéséhez legalább egy évre lenne szükség, ám Románia a jelenlegi helyzetben még nem áll készen egy ilyen lépésre.
Hét személy életét vesztette egy közúti balesetben kedden Temes megyében, több sérült pedig kórházi ellátásra szorul. Valamennyi áldozat egy kisbuszban utazott, amely előzni próbált.
Az Országos Büntetés-végrehajtási Igazgatóság (ANP) vezetője, Geo Bogdan Burcu személyesen hagyta jóvá a rendőrgázolás miatt több mint húsz évre ítélt, majd a hétvégén megszökött török üzletember, Abdullah Atas eltávozás iránti kérelmét.
A Nemzeti Liberális Párton (PNL) nem merült fel Ilie Bolojan miniszterelnök – a PNL elnöke – leváltása a kormány éléről – jelentette ki Alexandru Nazare liberális párti pénzügyminiszter.
A tavalyi év folyamán 83 232 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 0,27 százalékkal többet, mint 2024-ben – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) hétfőn közölt adataiból.
Folytatódott a koalíciós vita a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által a kormányba delegált külügyminiszter között a Mercosur-megállapodásról.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint február 8-áig változékony időjárás várható Romániában.
A USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó harccsoport jelenleg az Indiai-óceánon tartózkodik, így közelebb van ahhoz, hogy segítséget nyújtson az Irán ellen irányuló esetleges amerikai műveletekhez – közölte két forrás a CNN-nel.
Nem zárható ki teljesen, hogy kisebbségben kell tovább kormányozni – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
Több mint 300 diákot és tanárt evakuáltak kedden a nagybányai George Barițiu szakközépiskolából, ahol gázszagot éreztek.