Zivatarokra figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat 11 erdélyi, partiumi és máramarosi megyére.
Egy személy meghalt, további hárman – köztük két gyermek – megsebesültek egy hétfő reggeli közlekedési balesetben a Maros megyei Hármasfaluban – írja az Agerpres hírügynökség.
„Biztonsági incidens” történt a Krími hídon, ami miatt leállt a forgalom az Ukrajnától elcsatolt félsziget és Oroszország közötti egyetlen összeköttetésen – közölte hétfőn egy Moszkva által támogatott tisztviselő.
Az orosz erők vasárnap ismét ágyúzták a kelet-ukrajnai Harkiv megyét, a támadásban egy civil életét vesztette – jelentette be a megye kormányzója.
Vonat ütközött személygépkocsival vasárnap délután a Bákó megyei Orbény (Orbeni) község megállóhelyéhez közeli vasúti átjárón, négy személy – két felnőtt és két gyerek – életét vesztette a balesetben.
Az elmúlt két hónapban 82 olyan személyt mentettek meg a tűzoltók, a rendőrök és a csendőrök, akik az időjárási jelenségek miatt kerültek veszélybe – számolt be vasárnap a belügyminisztérium.
Két magyarországi motoros életét vesztette, egy harmadik pedig súlyosan megsérült vasárnap délután a 68-as jelzésű főút Karánsebes és Hátszeg közötti szakaszán történt balesetben.
Az ukrán gabona exportját a Fekete-tengeren lehetővé tevő, július 17-én lejáró megállapodás fő célkitűzése nem valósult meg – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton.
Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon, ezzel hivatalosan is megszerezte az ötkarikás indulási jogot.
A következő napokban várható hőség miatt Magyarországon szombat reggeltől szerda este 18 óráig életbe lépett a „vörös kód”. Olaszországban a legmagasabb fokozatú riasztást rendelték el.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) összesen 2480 romániai szociális intézményt ellenőrzött július 10. és 14. között. Huszonegyet közülük bezárt, 37-nek felfüggesztette a tevékenységét.
Tizennyolc megye 103 településén volt szükség csütörtökön a katonai tűzoltók bevetésére a heves esőzések és az erős szél okozta károk elhárítására – tájékoztatott pénteken a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség vezetősége a munkakonfliktus felfüggesztése mellett döntött, miután a szerdai egyeztetésen Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormány nevében ígéretet tett követeléseik rendezésére.
Felajánlottam a Wagner-csoporthoz tartozó zsoldosoknak, hogy lázadásuk után továbbra is együtt szolgáljanak Oroszországban – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy a Wagner jogilag nem létezik.
Több helyen is megrongálta a vihar a vasúti infrastruktúrát a péntekre virradó éjszaka, a fennakadások miatt több járat is jelentős késéseket halmozott fel – közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
Ukrajna esetleges NATO tagsága biztonsági fenyegetést hoz létre Oroszország számára, s az ukrajnai orosz „hadművelet” megindításának egyik indoka éppen Ukrajna NATO-csatlakozásának veszélye volt – jelentette ki csütörtökön az orosz elnök.
Meghalt egy 17 éves fiú Jászvásáron, miután egy éjszaka alatt elszívott két doboz cigarettát és megivott négy energiaitalt. A fiatal az egyik jászvásári egyetem nyári iskolájában vett részt – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén a kormány azt a törvénytervezetet, amely kiterjeszti a távoltartási végzés alkalmazását az áldozatok összes kategóriájára és az erőszak valamennyi formájára – számolt be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.