Hirdetés

WADA 007

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. február 15., 00:002006. február 15., 00:00

Bár korábban nem igazán tudtak lekötni a téli olimpiák, amelyek mozgalmasságban, érdekességben valahogy nem értek fel az „igazi”, nyári ötkarikás rendezvénnyel, ma már a fehér játékokat is legalább akkora érdeklődéssel követem. Hisz a téli olimpia is képes legalább olyan izgalmakat produkálni néző és sportoló számára egyaránt, mint a nyári. Itt van mindjárt a doppingügy, amely Torinóban is a központi témák egyike. Már csak azért is, mert az ellenőrök titkosügynököket is megszégyenítő taktikákat alkalmaznak. Az még a jobbik eset, hogy Knoch Viktornak, az ötödik helyet bravúrosan megszerző magyar rövidpályás gyorskorcsolyázónak a verseny után éjfélig kellett a Nemzetközi Doppingügynökség, a WADA vendégszeretetét élveznie, de a megnyitó óta egyszerű járókelőkről, rajongókról, sőt újságírókról is kiderült, hogy valójában ellenőrök, akik igazolványuk bemutatása után magukkal vitték a lekapcsolt olimpikonokat egy romantikus mintavételre.
Most képzeljük el például, amint egy vérfagyasztóan izgalmas döntő után a csúszókorongozás bajnoka lubickol a tomboló tömeg rajongásában, majd amikor diadalmámorban szédelegve távozni készül, eléje lép egy szőke bombázó, sokat sejtetően arra kérve, hogy adjon neki autogramot, lehetőleg egy félreeső helyen. Amikor aztán félrevonulnak, a vamp dekoltázsából egy ellenőri igazolványt, harisnyatartójából pedig egy üvegcsét húz elő, így a gyors kaland valóban egy félreeső helyen, a férfi vécében végződik, csak nem egészen a boldog győztes elképzeléseinek megfelelően. Arról nem is beszélve, milyen érzés lehet, amikor tévéinterjú közben derül ki, hogy a mikrofonba mintát kell produkálnia, a digitális kamerára megtévesztésig hasonlító tárgy pedig valójában mozgó laboratórium.
Persze, lassan mindez már rutinná válik. Hamarosan mi sem lesz természetesebb a versenyzők számára, mint hogy a szobájukban álló fikusz hirtelen előkap egy kémcsövet, azonnali mintát követelve.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Hirdetés
Hirdetés