2012. április 25., 07:432012. április 25., 07:43
Az immár hét meccse – éppen Badea távozása óta – veretlen U a csereként beállt Steven Pele fejesével egyenlített ki, s ezzel feljött a hatodik helyre, Claudiu Niculescu, a csapat edzője mégis elégedetlen volt. „Hiába játszunk jól, és nem kapunk ki, az európai kupaszereplés egyre távolabb van. A csapat moráljának azonban az egy pont is jól jön, harcolunk tovább az utolsó percig” – mondta a szezont még játékosként kezdő kolozsvári tréner, hozzátéve, hogy egész pályafutása alatt nem látott ilyen „őrült” tavaszi szezont. Badea szerint volt csapata szerencsés pontot szerzett: „Egyéni hiba miatt lett gól abból a szabadrúgásból. Mi uraltuk a meccset, a kolozsváriak szerencsével egyenlítettek.”
A Medgyes először nyert bajnoki meccset 2012-ben, bár kétgólos előnyt engedett ki a Pandurii ellen. Vitinho győztes góljához Mingote kapus hibája is kellett, a végjátékban pedig a játékvezető nem adta meg a vendégek harmadik találatát. „Nehéz meccs volt, hiába szereztünk egy adott pillanatban megnyugtatónak tűnő előnyt” – értékelt Cristian Pustai, a Gaz Metan szakvezetője. A Marosvásárhely a veterán Ilyés Róbert bombagóljával szerzett vezetést a Sportul ellen, a hazaiak második találatánál viszont lest reklamáltak a vendégek.
Liga 1, 27. forduló, hétfő esti eredmények: Brassói FC–Kolozsvári U 1-1 (Mateiu 19., ill. Pele 55.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Pandurii Târgu Jiu 3-2 (Frăsinescu 6., Fl. Lazăr 25. – 11-esből, Vitinho 68., ill. Lemnaru 43., Ibeh 54. – 11-esből), Marosvásárhelyi FCM–Sportul Studenţesc 2-1 (Ilyés 10., Astafei 63., ill. Nistor 79.). Korábban: Kolozsvári CFR–Concordia Chiajna 2-4, Dinamo–Ceahlăul Piatra Neamţ 3-2, Astra Ploieşti–Galaci Oţelul 3-1, Steaua–FC Vaslui 0-1, CS Mioveni–Rapid 1-2, Nagyszebeni Voinţa–Petrolul Ploieşti 1-1.
A Liga 1 állása:
1. Dinamo 27 15 7 5 45-23 52
2. CFR 27 15 7 5 48-27 52
3. Rapid 27 15 6 6 44-23 51
4. Vaslui 27 15 4 8 43-24 49
5. Steaua 27 14 7 6 35-20 49
6. Kolozsvári U 27 10 12 5 38-26 42
7. Oţelul 27 12 6 9 27-24 42
8. Pandurii 27 10 9 8 39-30 39
9. Astra 27 10 8 9 31-27 38
10. Ceahlăul 27 8 9 10 26-36 33
11. Medgyes 27 8 7 12 33-41 31
12. Brassó 27 8 6 13 26-29 30
13. Vásárhely 27 7 9 11 24-32 30
14. Chiajna 27 8 6 13 28-46 30
15. Szeben 27 7 8 12 18-31 29
16. Petrolul 27 6 9 12 29-36 27
17. Sportul 27 5 10 12 27-46 25
18. Mioveni 27 2 6 19 16-56 12
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.