
A Vasas (kapujában a világbajnok Lévai Márton) címvédőhöz méltóan nyerte selejtezőtornáját, és jutott főtáblára
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Nem jutott fel a Nagyváradi VSK (CSM) a férfi vízilabda Eurokupa főtáblájára, miután a hétvégi selejtezőn csak a harmadik helyen végzett csoportjában. Az öt érdekelt magyar csapat közül teljesítette a feladatot a BVSC, a Honvéd és a címvédő Vasas.
2023. szeptember 24., 15:592023. szeptember 24., 15:59
2023. szeptember 25., 00:122023. szeptember 25., 00:12
A bihari együttes a hónap elején elbukta a Bajnokok Ligája keretében hazai medencében rendezett selejtezőtornáját, így a második számú európai kupasorozatban folytatta. Vancsik Leventééknek Rijekában (Fiume) volt jelenésük, de már a rajtnál beragadtak: a pénteki első meccsen 13-12 arányban kikaptak a Solaris Sibeniktől (3-4, 3-1, 3-3, 3-5), pedig három gólos előnyre is szert tettek, de a horvát ellenfélnek 3 és fél perc alatt sikerült fordítania.
Ettől a horvát gárdától egyébként a hazai BL-selejtezőn is három góllal kapott ki a Sebes-Körös-parti gárda (10-7). Végül a vasárnapi zárómeccsen jött össze az egyetlen győzelem, Belényesi Dávidéknak a szerb Radnicki Kragujevác ellen sikerült nyerniük 9-7-re (2-3, 1-2, 5-2, 1-0). A Nagyváradi VSK csoportja 3. helyén zárt, de ez nem ér továbbjutást, hiszen a csoportokból csak az első két helyezett kerül a főtáblára.
Az Eurokupában sem jutott főtáblára a Nagyváradi VSK, ezzel idén befejeződött a nemzetközi kalandja
Fotó: Nagyváradi VSK/Facebook
Így az idei szezonban csak a román bajnokságra kell koncentrálnia a bihari együttesnek, amely a szeptember 30-ai nyitómeccsen a bukaresti Rapidot fogadja hazai medencében a Superligában. Az Eurokupában érdekelt másik román csapat, a bukaresti Dinamo az esélytelen nyugalmával érkezett a szerbiai Szabácson rendezett selejtezőtornára, ahol az első három meccsét elveszítette, és vasárnap este játssza az utolsót a francia CN Noisy le Sec gárdájával, ahol hatalmas bravúrt jelentene a győzelme a francia ezüstérmes ellen, továbbjutást azonban így sem érne.
A vasárnap rendezett zárómeccset Bátori Bencéék a szintén budapesti BVSC-vel játszották, és a gólgazdag találkozón 16-15-re (2-3, 4-3, 5-2, 5-7) diadalmaskodtak, mégpedig utolsó másodpercben szerzett találattal. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a hétgólos, U-20-as világbajnok Tátrai Dávid lett a BVSC-ből. A csoportból így a Vasas és a BVSC jutott tovább.
Nem sikerült ugyanez a Genesys-OSC Újbudának, amely háromgólos vereséget szenvedett a házigazda Panioniosztól az athéni selejtezőtorna vasárnapi játéknapján vívott ki-ki meccsen, így nem jutott az Eurokupa főtáblájára. A magyar bajnoki ezüstérmes csapat (amely szintén elbukott BL-selejtezőből jutott az Eurokupába) korábban a Honvéddal szemben is alulmaradt (10-9) a csoport „magyaros” találkozóján.
A Szivós Márton irányította Honvéd (amelynek soraiban az Ekler fivérek, Bendegúz és Zsombor sziporkáztak a hétvégi selejtezőn, négy meccsen összesen 34 gólt szereztek) minden meccsét megnyerve lett csoportelső. Az OSC-hez hasonlóan a Szolnok is búcsúzott a nemzetközi kupaszerepléstől. A 2017-ben BL-t nyert Tisza-parti csapat a Tourcoing-ban rendezett selejtezőtornán a hazai gárdától és a Trieszttől egyaránt kikapott, így a vasárnap délután a francia Pays d'Aix elleni zárómeccs már tét nélküli Pásztor Mátyásék számára.
Az Eurokupa csoportkörébe a selejtezőcsoportok első két helyezettje jutott tovább, és a főtábláról szintén az első két-két együttes jut a nyolcaddöntőbe, ahová csatlakozik a Bajnokok Ligájából kieső nyolc csapata (a BL-csoportok harmadik és negyedik helyezettje). A BL-csoportkörben idén a magyar együttesek közül a Ferencváros, a románok közül pedig a bukaresti Steaua érdekelt.

Az öt érintett magyar csapatból a címvédő Vasas a BVSC-vel, a Honvéd pedig az OSC-vel került azonos selejtezőcsoportba a férfi vízilabda Eurokupa hétfői sorsolásán, amelyen a Nagyváradi VSK három délszláv csapattal került azonos kvartettbe.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.
Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.
szóljon hozzá!