
A magyar válogatott kissé nyögvenyelősen, de végül hozta a papírformát
Fotó: Waterpolo.hu
Rossz kezdés után 10-7-re nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott a román csapat ellen a Kecskeméten zajló Európa Kupa-selejtező második napján.
2018. február 16., 22:362018. február 16., 22:36
2018. február 16., 23:132018. február 16., 23:13
A csütörtökön a franciákat legyőző románok villámrajtot vettek, ugyanis Cosmin Radu vezérletével bő két és fél perc alatt két emberelőnyös és egy akciógóllal 3-0-ra elhúztak. Märcz Tamás szövetségi kapitánynak így szokatlanul korán időt kellett kérnie, melynek köszönhetően egy gólra felzárkózott a csapat. A szerb Dejan Sztanojevics által irányított román válogatott – amelyben Gergelyfi Róbert, Szabó István és Vancsik Levente személyében három magyar játékos is pólózik – a nyitónegyed végén egy végletekig kijátszott, majd értékesített fórral lépett el ismét.
Szinte rögtön a harmadik negyed elején egyenlíthetett volna a magyar válogatott, de az emberelőnyt nem tudta kihasználni, ráadásul a románok lefordultak, és növelték előnyüket. A túloldalon a történetesen éppen a születésnapját ünneplő Erdélyi Balázs szépített távolról, majd Manhercz Krisztián lefordulásból egyenlített. Egy perccel a negyed vége előtt fórból Erdélyi révén a mérkőzésen először vezetést szerzett a magyar csapat, ráadásul Nagy Viktor is elkapta a fonalat. A zárónegyedben már kijött a két csapat közti klasszis különbség, a románok el is fáradtak a meccs végére.
Märcz Tamás együttese – amely csütörtökön a georgiaiakat verte – szombaton a spanyolokkal találkozik, annak az összecsapásnak vélhetően a csoportelsőség a tétje; Románia a grúz válogatott ellen ugrik medencébe. Az Európa Kupa kecskeméti csoportjából az első három helyezett kerül az áprilisi nyolcas döntőbe. A sorozat győztese 20 ezer euróval gazdagodik, a második 15 ezer, a harmadik 5 ezer eurót kap.
Európa Kupa, selejtező, 2. játéknap:
Magyarország-Románia 10-7 (2-4, 2-1, 3-1, 3-1)
----------------------------------------------
MAGYAROSZÁG: Nagy V. – Manhercz K. 3, Zalánki, Vámos 2, Mezei, Jansik D., Erdélyi 3, Csere: Angyal 1, Jansik Sz. 1, Salamon, Kovács Gergő, Német. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
ROMÁNIA: Tic – Radu 3, Negrean 1, Fulea 1, Crețu, Ghiban, Georgescu. Csere: Szabó I. 1, Gergelyfi, Vancsik, Chioveanu 1, Oanța. Szövetségi kapitány: Dejan Sztajonevics
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!