Hirdetés

Vízilabda Eurokupa: alulmaradt a büntetőpárbajban, lemaradt az elődöntőről a Nagyváradi VSK

•  Fotó: Nagyváradi VSK

Fotó: Nagyváradi VSK

Nagy csatában elbukta a Nagyváradi VSK csapata a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének visszavágóját: nyert ugyan, de ez nem volt elég, így nem jutott be a sorozat elődöntőjébe, ahol a magyar csapatok közül csak a Vasas fog szerepelni.

Rostás Szabolcs

2023. február 08., 19:032023. február 08., 19:03

2023. február 08., 22:332023. február 08., 22:33

A Körös-parti együttes pólósai úgy ugrottak hazai medencébe a szerda délutáni összecsapáson a vendég Panioniosz ellen, hogy rendes játékidőben legalább öt góllal kell jobbnak lenni, és ez még mindig nem elég az üdvösséghez. A második számú európai kupasorozat negyeddöntőjének első mérkőzésén ugyanis a görögök „hazai vizeken” 10-5 arányú győzelmet arattak a Ciprian Cîmpianu és Christian Sandor irányította bihariak fölött. Vancsik Leventéék – akik meglehetősen csalódottan vágtak neki a visszavágónak a Román kupa döntőjében a bukaresti Steauától január végén elszenvedett egygólos vereség után – ennek megfelelően álltak hozzá a gólgyártáshoz.

Az első, majd a második negyedben is elhúztak két találattal, de a görögök tapadtak rájuk.

Hirdetés

A mérkőzésen remeklő, öt góljával a váradiak legeredményesebbjének bizonyuló Tiberiu Negrean vezérletével a harmadik negyedben már három góllal vezetett a VSK.

A váradi csapatnak a negyedik negyedben sikerült még jobban felpörögnie, és kialakította az ötgólos (13-8-as) gólkülönbséget, jöhettek a mindent eldöntő ötméteresek. A bihari vízilabda-kedvelő közönség igazi büntetőparádét láthatott, felváltva találtak be a VSK és a Panioniosz pólósai. A hazaiaknál aztán a hetedik körben Flavius Ilisie hibázott, így a görögök örülhettek: a vendégcsapat (ahol az ötgólos Gounas volt a legeredményesebb) 19-15 arányban alulmaradt ugyan Nagyváradon, de összesítésben nyert, és bejutott a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjébe.

A negyeddöntő többi, szerda esti visszavágóján Savona–Tourcoing (az első találkozón az olaszok idegenben nyertek 8:5-re), Sabac–Vasas (az első fordulóban a Vasas 10:4-re nyert) és Trieszt–Szolnok összecsapást rendeznek (az első mérkőzésen, Szolnokon 13:12-re nyertek az olaszok). Tehát megtörténhet, hogy két magyar vízilabdacsapat is bejut az Eurokupa elődöntőjébe. A visszavágók nyomán aztán eldőlt, hogy ez nem jött össze: a Vasas idegenben is, 9-6-ra legyőzte a szerb Sabacot (összesítésben 19-10-zel léptek tovább az angyalföldiek), a Szolnok viszont Triesztben ugyancsak egy góllal maradt alul, így búcsúzott az Eurokupától.

Elődöntösök: Vasas, Trieszt Pallanuoto, Savona és Panioniosz.

Férfi vízilabda Eurokupa, negyeddöntő, 2. mérkőzések:
Nagyváradi VSK (romániai) - Panioniosz (görög) 19-15 (3-1, 4-4, 3-2, 3-1, büntetőkkel 6-7). Összesítésben 25-24-re a görög csapat nyert, és elődöntős.
A VSK gólszerzői: Asanovic 4, Negrean 5, Gheorghe 1, Szabó István 2, Ilisie 2, Dragomirescu 2, Colodrovschi 2, Vancsik Levente 1, Czenk Ferenc 1.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
2026. július 15., szerda

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon

Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 13., hétfő

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán

Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán
Hirdetés
Hirdetés