Erdélyi Balázs gólörömén is látszik, hogy lehengerlő teljesítményt produkált a Vasas
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A Vasas nyerte a férfi vízilabda Eurokupa küzdelmeit, miután a Savona elleni finálé szombati visszavágóján, az idegenbeli döntetlent követően, 15-7-re diadalmasodott.
2023. április 29., 20:422023. április 29., 20:42
2023. április 29., 21:152023. április 29., 21:15
Két héttel ezelőtt az olaszországi első mérkőzésen a Vasas többször is nehéz helyzetből állt fel, ugyanakkor támadásban rendkívül sokat hibázott – szimpla és kettős embrelőnyöket, két ötméterest rontott –, de így sem került hátrányba. Az angyalföldi gárda ezúttal rögtön az első előnyét értékesítette, megszerezve ezzel a vezetést, a Savona azonban egy hasonlóan szépen végigjátszott létszámfölénnyel egalizált. Két újabb „fór”, és újabb Vasas-gólok következtek, mindkétszer Gábor Lőrinc volt a befejező közelről.
A játékvezetés eközben kiegyenlített volt, az olaszok ugyanúgy megkapták a kiállításokat, de volt, hogy még a kapuig sem tudták eljuttatni a labdát a remekül blokkoló Vasas-játékosok gyűrűjében. A Savonát sokkolta az újabb centerig kijátszott Vasas-gól, ezért 50 másodperccel az első negyed vége előtt már időt kért edzőjük, Alberto Angelini, akinek üvöltése a tomboló hazai szurkolók között is jól hallható volt. A dudaszó előtt ugyan szépíthettek volna az olaszok, de a Komjádi kapufája is a Vasassal volt.
A három gólos Gábor Lőrinczet képtelenek voltak tartani az olasz védők
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A különbséget Konarik Ákos előnyből gyorsan visszaállította, majd hátul egy újabb jó blokk segítette Branislav Mitrovicot, akinek ezen a ponton még nem is volt védése. Elől közben Bátori Bence hajszálpontos ívelése után Gábor húzott újra a kapuba, immáron harmadszor tudták őt így megjátszani. Az olasz csapat a játékrész hajrájában magára talált, kétszer is eredményes volt, így a nagyszünetben 8-4-et mutatott az eredményjelző.
A harmadik negyedet Drasko Brguljan remek jobbkezes lövése vezette fel, majd Erdélyi Balázs fej fölé eleresztett bombájával került látotávolságon kívülre (10-4) riválisától. Brguljan középről, kapásból vette be az olaszok kapuját. A vendégek helyzetét külön nehezítette, hogy a kapuban Mitrovic is elkapta a fonalat és a harmadik játékrészben „lehúzta a rolót” (12-4).
Jó kezekben. 2002 után emelhettek ismét nemzetközi kupát a magasba a Vasas vízilabdázói
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A záró nyolc perc már csak az ünneplés előkészítéséről szólt, a közönség lelkesen zengte a „kupagyőztes, kupagyőztes!” rigmust. A végén még az is belefért a piros-kékeknek, hogy Slobodan Nikicet, a Vasas vezetőedzőjét túl korán dobták be a vízbe, amiért a Savona ötméterest kapott. A piros-kékek 21 esztendő elteltével nyertek újra nemzetközi trófeát, akkor a Kupagyőztesek Európa Kupájában értek a csúcsra.
Férfi Eurokupa, döntő, visszavágó:
A-Híd VasasPlaket - Savona (olasz) 15-7 (5-1, 3-3, 4-0, 3-3)
------------------------------------------------------------
gólszerzők: Randelovic 4, Gábor 3, Brguljan, Bátori 2-2, Sedlmayer, Erdélyi, Konarik, Simon 1-1, illetve Bruni 2, Rocchi, Campopiano, Lanzoni, Panerai, Rizzo 1-1
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.
Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.
szóljon hozzá!