Labdarúgás – A Botoşani FC és a Ferencváros is hátrányban lép pályára a labdarúgó-Európa Liga második selejtezőkörének mai visszavágóján, de mindkét együttes továbbjutást remél a játéknaptól.
2015. július 22., 19:342015. július 22., 19:34
„Ha a befektetett energia miatt ölben is kell majd lehozni minket a pályáról, mi akkor is mindent elkövetünk a továbbjutásért. Inkább veszítsek el két Liga 1-es meccset, csak kvalifikáljunk az EL-be” – hangsúlyozta a párharc fontosságát Leo Grozavu edző, aki sem Martinusra, sem pedig Ngadeura nem számíthat a mostani találkozón. A moldvai csapat, mint ismert, egy hete 1-0-ra kapott ki Lengyelországban a magyar válogatott csatárt, az elmúlt szezonban a Videotonnal bajnok Nikolics Nemanját foglalkoztató Varsói Legiától, míg a budapesti zöld-fehérek ugyanilyen eredménnyel maradtak alul hazai pályán a bosnyák Zeljeznicaval szemben. Romániában a Botoşani meccsét 20 órától a DigiSport sugározza. A Debrecen az idegenbeli 2-2-es döntetlen után fogadja ma a lett Skontót, míg a Giurgiui Astra az Inverness otthonában kiharcolt 1-0-s sikert követően 21 órától (DigiSport) játssza hazai pályán a visszavágót.
A Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának keddi visszavágóit követően különben már eldőlt, hogy a lapzártánk után rendezett Steaua–Trencsin párharc győztese a grúz Dila Gorit kettős győzelemmel, 3-0-s öszszesítéssel búcsúztató Belgrádi Partizan lesz. A játéknap meglepetését Cosmin Moţi bolgár csapatának korai búcsúja jelentette: a múlt szezonban még főtáblás Ludogorec ugyanis hazai vereségét követően idegenben is kikapott az így 3-1-es összesítettel továbblépő moldovai Misami Orheitől.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!