
Fotó: Facebook/Sport Studio
A világranglista 3. helyén álló Simona Halep pénteken bejelentette, hogy visszalép a wimbledoni tornától, amelyet két évvel ezelőtt megnyert.
2021. június 25., 17:332021. június 25., 17:33
„Nagy szomorúsággal jelentem be, hogy mivel nem épültem fel teljesen korábbi lábsérülésemből, kénytelen vagyok visszalépni a wimbledoni tornától” – írta Halep az Instagram-oldalán. Hozzátette, nagy csalódás számára, hogy nem nyílik lehetősége megvédeni a 2019-ben Wimbledonban szerzett bajnoki címét (2020-ban a torna elmaradt a koronavírus-járvány miatt – szerk. megj.).
„Őszintén elmondhatom, nagyon megviselt, hogy kénytelen voltam ezt a döntést meghozni. Mentálisan és fizikailag is megvisel a legutóbbi két Grand Slam-torna kihagyása. Nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő, de remélem, hogy emberként és sportolóként is erősebben jövök ki ebből a helyzetből” – írta még Simona Halep.
Az Agerpres hírügynökség emlékeztet, hogy Halep május 12-én sérülés miatt feladta a meccset a német Angelique Kerber ellen a római tenisztorna második fordulójában. A római tornán elszenvedett sérülése miatt nem vett részt a francia nyílt teniszbajnokságon sem. A wimbledoni tornát idén június 28-a és július 10-e között szervezik meg.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!