
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte vasárnap este a Forma–1-es Kanadai Nagydíjat, 36 pontosra növelve előnyét az összetett versenyben.
2013. június 10., 15:092013. június 10., 15:09
A 25 éves, háromszoros vb-győztes versenyző – aki korábban még sosem nyert Kanadában – idei harmadik, pályafutása 29. futamgyőzelmét aratta Montrealban. Az első rajtkockából induló Vettel mindent összevetve simán nyerte meg a futamot, de azért akadt izgulnivalója is: egy ízben a betonfalat érintette, később pedig kicsúszott a pályáról. Először a verseny első felében hagyta ott hátsó gumija nyomát az egyik sikán végén meredő betonfalon, a hajrában pedig az első kanyarnál nézte el a féktávot, és csúszott ki a fűre.
„Egyszerűen elaludtam. Amikor láttam, hogy nem tudom bevenni a kanyart, nem akartam megkockáztatni a megpördülést, és inkább kiengedtem az autót\" – mondta Vettel, akinek ettől függetlenül nem került veszélybe első helye, így a díjátadón rendkívül elégedetten konstatálta, hogy sokadszori nekifutásra végre sikerült megszereznie saját és a Red Bull első sikerét Montrealban.
„Kiválóan rajtoltam, ami döntő fontosságú volt. Aztán jól mentem, bár a szuperlágy gumikon jelentősen visszaestek a köridők, de ez mindenki számára problémát okozott. Csak tartottam az előnyömet egész verseny alatt, valamint a kiállások alatt – fogalmazott a címvédő. – A csapat nagyszerű munkát végzett, a kiállások hibátlanok voltak. Végül sikerült megszereznünk első itteni győzelmünket, most már ezt is kipipálhatjuk a listán. Nagyszerű győzelem volt.\"
A második helyen Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája végzett, s így az összetettben is feljött a második helyre. A dobogó alsó fokára Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel. Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ezúttal kilencedikként zárt, így sorozatban 24. GP-jén szerzett pontot, s beállította a hétszeres világbajnok Michael Schumacher vonatkozó rekordját.
A Kanadai Nagydíjat beárnyékolta egy tragédia: egy pályamunkás Esteban Gutierrez Sauberjének mentése közben elesett (az elejtett rádiója után kapott), és áthajtott rajta egy darus kocsi. A 38 éves férfit az esetet követően előbb a pálya egészségügyi központjába, majd egy kanadai kórházba szállították, ám olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy életét már nem tudták megmenteni.
A Forma–1-es világbajnoki sorozat június 30-án a Brit Nagydíjjal folytatódik.
Kanadai Nagydíj, pontszerzők: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull), 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 5. Nico Rosberg (német, Mercedes), 6. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso), 7. Paul di Resta (brit, Force India), 8. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 9. Kimi Räikkönen (finn, Lotus), 10. Adrian Sutil (német, Force India).
A világbajnoki pontverseny élcsoportja 7 futam után (még 12 van hátra), pilóták: 1. Vettel 132 pont, 2. Alonso 96, 3. Räikkönen 88, 4. Hamilton 77, 5. Webber 69.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!