Hirdetés

Verstappen nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat

•  Fotó: Facebook/MaxVerstappen

Fotó: Facebook/MaxVerstappen

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, és átvette a vezetést az összetettben, miután az eddigi első Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája műszaki hiba miatt kiesett.

MTI

2022. május 22., 18:482022. május 22., 18:48

Verstappennek ez az idei negyedik és pályafutása 24. F1-es futamgyőzelme. A holland vb-címvédő mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez lett a második, míg a Mercedesszel remekül versenyző brit George Russell a harmadik.

Verstappen a mostani sikerével hat ponttal vezet Leclerc előtt a vb-pontversenyben.

Hirdetés

A rajtnál a pole pozícióból startoló Leclerc nagy küzdelemben megtartotta az első helyet Verstappennel szemben, a harmadik helyről induló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) viszont pocsék rajtot vett, ketten is elmentek mellette, s visszaesett ötödiknek. Közben a negyedik kanyarban Kevin Magnussen (Haas) ütközött Lewis Hamiltonnal (Mercedes), aki defektet kapott, így visszacsúszott a mezőny végére és a boxba kellett hajtania kerékcserére.

Az ötödik körben Leclerc, Verstappen, Russell sorrendben száguldottak a versenyzők a dobogós pozíciókban, négy körrel később viszont Verstappen kicsúszott, ezzel Leclerc előnye csaknem 10 másodpercesre nőtt az élen. Másodikként Russell, harmadikként Pérez száguldott, mögéjük tudott visszatérni a pályára Verstappen.

Kisvártatva Verstappen megelőzte Pérezt és Russell üldözésébe kezdett, majd ők ketten egyszerre, a 14. körben hajtottak be a boxba friss gumikért.

Pérez a 18., Leclerc pedig a 22. körben kapott új abroncsokat, és a monacói simán megőrizte vezető helyét. Mögötte Russell és Verstappen száguldott, a holland vb-címvédő pedig bár gyorsabb volt, mégsem tudta a célegyenesben megelőzni brit riválisát, ugyanis problémája volt az állítható hátsó szárny kinyitásával.

Leclerc versenyautója a 27. körben hirtelen lelassult, a műszaki hiba miatt a monacóinak az élről kellett feladnia a viadalt. Verstappen a boxba hajtott új gumikért, a vezetést átvevő Russellt pedig Pérez támadta, s két körrel később magabiztosan meg is előzte.

Russellt a 37. körben kerékcserére hívta a Mercedes, így Verstappen átvette a brittől a második helyet, majd az élre állt, miután Pérez is a boxban járt és friss abroncsokat kapott.

Verstappen utolsó kerékcseréjét a 45. körre időzítette a Red Bull, ezzel ismét Pérez vezetett, Verstappen második volt, mert Russell elé tért vissza a mezőnybe.

A hajrá kezdetén Verstappen a frissebb gumikkal simán átvette a vezetést Péreztől, és végül magabiztosan diadalmaskodott. A rajt után nehéz helyzetbe kerülő versenyzők közül Sainz negyedik, Hamilton pedig ötödik lett. A világbajnokság a jövő hétvégén Monacóban folytatódik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés