Hirdetés

Versenyzőként vágyik vissza a Dakar Ralira a vásárhelyi Gagyi Péter

Gagyi Péter személyében marosvásárhelyi versenyzője is lehet a jövő évi Dakar Ralinak. Ezt maga a sokszoros motoros bajnok jelentette be, miután egykori vetélytársa és egyben barátja, Marcel Butuza „megvillantotta” előtte a részvétel reményét. 

Szucher Ervin

2015. február 04., 16:552015. február 04., 16:55

A zernyesti születésű, Brassóban élő üzletember, aki idén harmadszorra vágott neki a könyörtelen versenynek, Gagyinak ígérte a nemrég véget ért 2015-ös ralin használt motorbiciklijét.

Butuza megengedheti magának a luxust: a Forbes által 23-24 millió euróra becsült vagyona és jelenlegi anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy jövőre új géppel vágjon neki a sivatagi megpróbáltatásnak. Egyébként az ötvenéves sportoló 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben is a rajtvonalhoz állt, de csak az utóbbi versenyen sikerült célba érnie. Butuza idén is pechesnek bizonyult: a nyolcadik versenynapon, a bolíviai Uyuni és a chilei Iquique közötti futamon kénytelen volt visszalépni.

Gagyi Péter abban az esetben „nyergelheti fel” Marcel Butuza 450-es KTM-jét, ha még sikerül előteremtenie legalább százezer eurót. „A Dakar Rali egy olyan verseny, ahova nem állíthatsz oda ötven-hatvanezer eurós költségvetéssel. Mint ahogy más gépet sem használhatsz, mint egy olyant, amelyet kimondottan erre az alkalomra építenek. A motorbicikli mellett legalább száz-százhúszezer eurós költségvetésre van szükséged, és akkor még nem is mondtam túl nagy összeget” – fejtette ki lapunknak Marosvásárhely minden idők legeredményesebb motorosa, aki az elmúlt közel négy évtized alatt terepversenyeken, gyorsaságin és endurón is kipróbálta magát.

Gagyi tudja, mit beszél: idén ő is ott lehetett a motorosok szupermaratonján. „Marcel és Mani (Gyenes Emanuel) lakókocsiját vezettem, főztem a fiúknak, ha kellett, besegítettem a szerelőknek, és a jó hangulatért feleltem. Afféle »go-go girl« voltam, ahogy viccesen szoktam mondani. El sem hittem volna, milyen pokoli az életük a versenyzőknek, de hiába a négy kerék meg a légkondi, nekem sem volt könnyű, hisz napi ezer kilométert kellett levezetnem úttalan utakon úgy, hogy délután már a célban várjam érkezőket” – mesélte Gagyi.

Arról, hogy az Argentínában, Chilében és Bolíviában eltöltött két hét a vásárhelyi résztvevő számára sem volt afféle sétakocsikázás, a versenyzők mellett átélt történetek tanúskodnak. Gagyi Péternek többször is megtörtént, hogy elesett és elájult motorosok megsegítése miatt állt meg a sivatagban.

„Soha nem hittem volna, hogy a Dakar Rali – ami egy motoros pályafutásának a megkoronázását jelenti – ilyen próbáknak teszi ki az embert. Az oxigénszegény négy-ötezer méter magasban vagy a sivatag negyven-ötven fokos melegében teljesen átértékelődik az élet és a halál fogalma. Azt eddig is tudtam, hogy ezen a ralin évente halnak meg résztvevők, de azt nem hittem volna, hogy az emberek akár be is golyózhatnak. Beszélnek egymagukban vagy a motorkerékpárjukkal, sírnak, imádkoznak a sivatag közepén. Végignézni is borzalmas” – mesélte Gagyi Péter.

Szerinte egy ilyenszerű megpróbáltatáshoz a versenyzőknek nem csak jó gépre és kiváló fizikai felkészültségre van szükségük, hanem kötélidegzetre. Ez is a magyarázata annak, hogy a ralit soha nem a fiatalok nyerik, hanem a tapasztalt motorosok. A 41 éves székelyföldi bajnok úgy érzi, ha idén sikerül összekalapoznia a szükséges összeget, lefogynia legalább húsz kilót és jó pár kemény versenyen részt vennie, akkor 2016-ot ismét Buenos Airesben kezdheti, de akkor már versenyzőként.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés