Hirdetés

Veretlen maradt a Marosvásárhelyi ASA

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Döntetlennel zárult az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának Steaua–Kolozsvári CFR rangadója, így a címvédő bukarestiek két ponttal leszakadtak a hazai pályán győztes listavezető Marosvásárhelyi ASA-tól az összetettben.

Horváth Bálint Ottó

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. július 26., 19:202015. július 26., 19:20

 

A fellegváriak a 19. percben, Tia­go Lopes révén egy ellentámadásból szerezték meg a vezetést a tartalékosan felálló fővárosiak ellen, miközben Mincă egészen a szünetig magabiztosan védte a hálójukat. Mirel Rădoi cseréi azonban hatékonynak bizonyultak, és az első játékrészben hibázó Carp helyére beküldött Alcenat az 57. percben gólpasszal szolgálta ki Tudoriét. Az egyenlítést követően még mindkét oldalon voltak veszélyes helyzetek, de a végeredmény 1-1 maradt. A Steaua szakvezetője a Belgrádi Partizan elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre próbálta pihentetni alapembereit, bevallása szerint félt attól, hogy az agresszívan futballozó CFR ellen lesérülnek. Szerinte még így is tisztességgel helytálltak, olyannyira, hogy mindhárom pontot megérdemeltnek érezte volna.
Az ugyancsak nemzetközi szereplésre készülő Marosvásárhelyi ASA is „megizzadt” a vendég Chiajnai Concordia ellen, de végül 1-0-ra nyerni tudott. A hazaiak kevéssel a meccs előtt kénytelen voltak változtatni a kezdő tizenegyen, Gabriel Mureșan ugyanis gyomorfájdalmakra panaszkodott, így helyét a sérülése után visszatérő Ousmane N’Doye vette át. A vendégek kezdeti ijesztgetése után az ASA átvette a kezdeményezést, és a szünetig számos helyzetet alakított ki Jazvics és N’Doye révén, A gólszerzéshez ugyanakkor mégis a védő, Ivan Gonzalez állt a legközelebb, amikor a félidő közepén fejesével a kapufát találta el egy szögletbeadásnál. A második játékrész hatodik percében aztán a szünetben becserélt Sergiu Hanca kitűnően ugratta ki Axentét, aki a kapus mellett könnyen elrúgva a labdát megszerezte a vezetést. Ettől kezdve viszont a Chiajna irányított, több veszélyes támadást is vezetett a Sziget utcai stadionban. Még amikor a 73. percben Marian Marin kiállítása miatt emberhátrányba kerültek, sem vettek vissza az iramból, de a lefújásig már nem tudtak változtatni az eredményen. Vasile Miriuța, az ASA vezetőedzője szerint megérdemelt, megdolgozott három pontot könyveltek el. „Tudtam, hogy nehéz mérkőzés vár ránk egy olyan csapat ellen, amely nagyon jól játszik idegenben. Nagyon jó együttest alkotunk, gratulálok a játékosoknak, mert ismét megfelelő hozzáállást tanúsítottak. Elég időnk van felkészülni a csütörtöki Saint-Étienne elleni mérkőzésre. Mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat, és bízom benne, hogy jó játékkal pozitív eredményt sikerül elérnünk, amellyel esélyünk lesz a továbbjutásra” – ecsetelte az immáron az Európa Liga harmadik körében történő debütálásra készülő Maros megyeiek szakvezetője.
A tabellán 7 ponttal listavezető ASA malmára hajtotta a vizet a Dinamo botlása is, a bukarestiek ugyanis 1-1-t értek el a Viitorul pályáján, miközben a Voluntari–Târgu Jiu-i Pandurii meccs gól nélküli döntetlennel zárult. A tegnapi összecsapásokat lapzártánk után rendezték, míg ma Temesvári Poli–Botoșani (DigiSport, DolceSport, Look Tv, 21 óra) találkozó lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés