Hirdetés

Vereséggel tért vissza Ţenter Kolozsvárra – Címvédőt vert a Maros KK

Végig szoros mérkőzésen, a hajrában szenvedett 64:57 arányú vereséget hazai pályán a Kolozsvári U-BT Mobitelco élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata az idei szezonban százszázalékos mutatóval rendelkező Steauától. 

Kiss Előd-Gergely

Horváth Bálint Ottó

2014. november 16., 15:352014. november 16., 15:35

Noha erre a hetedik fordulóban rendezett bajnoki meccsre kevesebb néző jött el az új Szamos-parti sportcsarnokba, mint a keddi nemzetközi kupamérkőzésre, a hangulatra nem lehetett panasz. A hazai szurkolók már csak azért is bizakodva várhatták a mérkőzést, mert a hétközi edzőváltást követően ismét a Mobitelcóval 2011-ben bajnoki címet nyerő Marcel Ţenter lett a csapat vezetőedzője.

A mérkőzés szinte végig fej fej melletti küzdelmet hozott. Igaz, az első negyed derekán a Steaua 10:3-ra vezetett, de a játékrész végére a kolozsváriak egy pontra csökkentették hátrányukat. A második negyedben már a vezetést is megszerezte a hazai csapat, a félidőben azonban 27:27-es döntetlennel vonulhattak pihenni a csapatok. A pontszegény eredmény jól mutatja, hogy milyen hatékonysággal dolgoztak a védelmek.

A harmadik negyedben folytatódott a kiélezett küzdelem, a befejező játékrész előtt a korábban a címvédő Ploiești-et is legyőző bukarestieknek mindössze egypontos előnyük volt. A hajrában azonban a hazai kosarasok többet hibáztak támadásban, a lélektanilag fontos pillanatokban a legnagyobb egyenlítési lehetőségeket is elszalasztották, így a végén már hiába futottak az eredmény után. Ţenter ezt az önbizalomhiánnyal magyarázta, a vereséget pedig a 14 kihagyott büntető számlájára írta. 

Miközben a kolozsvári csapat sorozatban hatodik tétmeccsét veszítette el, addig a Marosvásárhely bravúros, 85:82 arányú sikert ért el a címvédő Ploiești otthonában. A vendégek az egész mérkőzésen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, és elsősorban kiváló csapatjátékuknak köszönhetik a papírformát borító győzelmet.

Emellett mindenképpen kitűnt a csapatkapitányuk, Ivan Ivanovics, aki 24 pontot gyűjtött, ebből tizennyolcat a félkörön kívülről. A történethez hozzátartozik ugyanakkor, hogy a prahovaiak három kulcsemberüket, Dee Brownt, Gerrard Lee-t, valamint Jonte Flowerst is pihentették. További eredmények: Medgyes–Kolozsvár CSU 88:74, Pitești–Temesvár 74:70.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés