
Fotó: Krónika
A két csapatot jelenleg 30 pontnyi különbség választja el egymástól, ám mindkét klub képviselői kiemelték, az élvonalbeli városi rivalizálás történetében sohasem számított a két együttes aktuális formája, illetve a táblázaton elfoglalt hely. Az első egymás elleni mérkőzést szinte napra pontosan 61 éve játszották az első osztályban: 1946. december 1-jén a Kolozsvári Vasutas 3-1-re nyert a Kolozsvári U otthonában. A két csapat összesen 20-szor találkozott a román élvonalban – 9 CFR és 3 U siker mellett 8 döntetlen született. Legutóbb 1976 áprilisában mérték össze erejüket az A osztályban: a CFR 1-0-ra nyert idegenben, a Ion Moina-stadionban. Abban az idényben mindkét kolozsvári együttes kiesett az első osztályból. Az diákcsapat legutóbb 1972-ben győzte le a Gépész utcai riválist, és 1971-ben nyert a CFR otthonában.
Ellentétes formában
A vasárnapi összecsapás a Kolozsvári CFR-t százéves történetének legkiemelkedőbb formájában találja. A Ioan Andone által irányított, a bajnokság megnyerését célul kitűző együttes veretlen a Liga 1-ben: 16 mérkőzésből 12-t megnyert, 4-szer pedig döntetlenre végzett, így 40 ponttal vezeti a táblázatot, 8 pontos előnnyel a második helyezett Urziceni-i Unireával szemben. Ha a CFR vasárnap is nyer, vereség nélkül zárja az őszi idényt. Ez utoljára az 1999/2000-es szezonban fordult elő az első osztályban, akkor a Dinamo nem talált legyőzőre a bajnokság első felében. Mivel a vasutascsapat elmúlt idénybeli utolsó három mérkőzésén sem maradt alul, összesen 19 mérkőzés óta nem talált legyőzőre az élvonalban.
Az újonc Kolozsvári U a kiesés elkerülését tűzte ki célul 50. élvonalbeli idényében. Az Adrian Falub vezetésével feljutott, ám október közepe óta Gheorghe Mulţescu irányítása alatt játszó kolozsváriak 16 forduló alatt 10 pontot gyűjtöttek: 7 döntetlen mellett csak a Steauát sikerült legyőzniük, és nyolcszor kikaptak, úgy, hogy mindegyik alkalommal csak egyetlen góllal maradtak alul. A Kolozsvári U-t jelenleg 5 pont választja el a bajnokság végén még bennmaradást jelentő 14. helytől.
Harc a rendért
A számadatok nem riasztották el Emil Bocot, Kolozsvár polgármesterét, aki kijelentette, bízik az U bennmaradásában, amelynek vasárnap is szurkolni fog. „Fenntartások nélkül támogatjuk a Kolozsvári U-t. Amellett, hogy a helyi tanács a klub főrészvényese, személy szerint is mindig az U-val tartottam. Remélem, legalább egy döntetlent elér a Gépész utcában” – fogalmazott Emil Boc. A polgármester állásfoglalása szemet szúrt Iuliu Mureşannak, a CFR elnökének. „Ne felejtsük el, hogy Boc minden kolozsvári polgármestere. De ha már az U-val tart, szólítsa fel ennek szurkolótáborát a sportszerű drukkolásra. Ha az U szurkolói kárt okoznak a stadionban, tőle kérünk kártérítést, de nem a közpénzekből, mert ahhoz mi is hozzájárulunk” – mondta Mureşan. Călin Platon prefektus megbeszélésre hívta a klubok és a szurkolótáborok képviselőit a lehetséges rendbontások elkerülése érdekében. Ez lesz a feladata a mérkőzés napján mintegy 300 csendőrnek is, akik a városban járőröznek majd, míg a stadionban a CFR által foglalkoztatott őrző-védő cég 100 embere is felügyel a rendre.
Nagy meccsre számítanak
A sportszerű szurkolásra hívta fel a figyelmet Gheorghe Mulţescu is, aki emellett a mérkőzéssel is foglalkozott. „Ezen a találkozón nem számít, eddig ki milyen teljesítményt nyújtott. Elismerem, hogy a CFR értékesebb játékoskerettel rendelkezik, de ha sikerül a maximumot kihozni magunkból, bármi megtörténhet. Látatlanban elégedett lennék egy döntetlennel is” – mondta az U trénere. Ioan Andone viszont csak a három pont megszerzésére gondol. „Csak egy győzelem esetén lehetnénk elégedettek. Biztos, hogy nagy meccs lesz, amelyet rég nem látott Kolozsvár. A legfontosabb, hogy nyerjünk, ugyanis mi a bajnoki cím megszerzéséért küzdünk” – fogalmazott a CFR vezetőedzője.
P. A.
Liga 1, 17. forduló, péntek: Târgu Jiu-i Pandurii–Besztercei Gloria (Telesport, 14.00). Szombat: Urziceni-i Unirea–Mioveni-i Dacia (Telesport, 13.00), Buzăui Gloria–Steaua (Naţional Tv, 13.00), Dinamo–Aradi UTA (Antena 1, 14.00), Rapid–FC Vaslui (Kanal D, 20.30). Vasárnap: Piatra Neamţ-i Ceahlăul–Craiovai U (RTV 1, 15.00), Iaşi-i Poli–Galaci Oţelul (Telesport, 16.45), Konstancai Farul–Temesvári Poli Ştiinţa (Naţional Tv, 18.45), Kolozsvári CFR–Kolozsvári U (Kanal D, 20.30).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.