
„Napok óta rémálmaim voltak a Craiova elleni meccs miatt. Szerencsére jól sikerült” – fogalmazott megkönnyebbülten Cristian Achim, a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője, miután 75:68-ra legyőzték vendégeiket az élvonalbeli bajnokság hétvégi 10. fordulójában.
2014. december 07., 19:272014. december 07., 19:27
Elmondása szerint működött a terve: hatékonyabban cserélgette játékosait a pályán, és jobban védekeztek az ellenfélnél. „Hangsúlyoznám, hogy csak 68 pontot kaptunk a támadó stílusáról ismert Craiovától, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy sérülésekkel bajlódtak” – mutatott rá a szakember.
Tanítványainak idén a hazai pontvadászat mellett még két EuroChallenge-meccsen is helyt kell állniuk.
A 10. forduló további eredményei: Ploieşti–Piteşti 84:64, Tg. Jiu–Temesvári Timba 81:61, Medgyes–Nagyszeben 77:74, Kolozsvári CSU–Temesvári BC 68:96.
A női élvonal 14. fordulójának szombati eredményei: Galac–Gyulafehérvár 78:74, Temesvár–Sepsiszentgyörgy 43:73, Marosvásárhely–Rapid 82:49. Hétfőn a 15. körből előrehozott Kolozsvár–Nagyvárad meccset játsszák.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!