Hirdetés

Vasemberek: címvédést ünnepeltek a nagyváradi X-MAN Románián

•  Fotó: Az X-MAN Facebook-oldala

Fotó: Az X-MAN Facebook-oldala

Román bajnoki címvédést ünnepeltek Nagyváradon hosszú távú triatlonban: a szombati X-MAN Románia viadalon Andrei Dudu elsőként ért célba a 3800 méteres úszás, a 180 km-es kerékpározás és a 42,2 kilométeres futás teljesítése után.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. június 12., 12:222017. június 12., 12:22

Az erőt próbáló nemzetközi Ironman-verseny második helyén a magyarországi Havas Péter végzett, míg a legjobb női versenyző a temesvári Daniela Török lett a váradi Bakó Annamária előtt.

Az úgynevezett half-iron távon – amely az idén útjára indított négy fordulóból álló országos bajnokság első viadalát is jelentette – Mihai Baractaru nyert, aki a Krónikának nyilatkozva megjegyezte, hogy mivel három hete egy másik „vasember”-versenyen vett részt, a kerékpározás most nehezebben ment számára.

Hirdetés

„Ha a váradi versenyt össze kellene hasonlítanom a hawaii-i világbajnoksággal, akkor a hőmérsékletet és a páratartalmat emelném ki. Lényegében ez volt a különbség, és persze az óceánban való úszás. Itt a tóban való úszás nagyon levegős volt, és úgy tudom, hogy problémák sem voltak. A kerékpározáskor

Idézet
a versenyzők részéről elképesztő sportszerűséget tapasztaltam, a futásnál pedig a frissítőpontok nagyon jól voltak elhelyezve”

– dicsérte lapunknak a szervezést napjaink legjobb romániai triatlonosa. A szecselevárosi születésű félprofi sportoló megjegyezte, hogy „civilként" személyi edzőként és masszőrként dolgozik, mert Romániában nincs lehetősége arra, hogy kizárólag a sportolásból éljen. „Ez a sport nálunk még nem annyira fejlett, de optimisták vagyunk, hogy hamarosan megváltozik" – mondta.

•  Fotó: Az X-MAN Facebook-oldala Galéria

Fotó: Az X-MAN Facebook-oldala

Bevallása szerint

neki ez már életstílus,

és – mint az élet más területein –folyamatosan arra törekszik, hogy jobbá váljon. Tapasztalata szerint a half-iron teljesítését a kezdők akár heti 10-12 órányi edzéssel is elérhetik, a full-iron viszont legalább heti 20-22 órányi felkészülést igényel. „Nagyon fontos, hogy egy előre kidolgozott edzésterv szerint, maximális fegyelemmel dolgozzanak, mert mindegyik edzés fontos, téglaként építi fel az alapot” – ecsetelte.

•  Fotó: Az X-MAN Facebook-oldala Galéria

Fotó: Az X-MAN Facebook-oldala

A sportember úgy érzi, hogy a hazai triatlonosok egy nagy család tagjai, és valóban népszerűsítik a sportszerűséget.

Idézet
Fontos, hogy jó példával járjunk a gyermekek előtt,

mert ha mi másképp viselkednénk, akkor ők is hasonlóan fogják tenni" – hangsúlyozta Baractaru.

A főszervező helyi Xterra sportegyesület és a tucatnyi önkéntes egyébként folyamatosan igyekezett biztatni a versenyzőket, a pihenőpontokon pedig hűsítőkkel várták a nagy melegben kitartóan araszoló „vasemberjelölteket”. Az utolsó befutóval még az utolsó kört is lefutották késő este, hiszen mint ahogyan korábban már jelezték: a verseny teljesítése önmagában is felér egy győzelemmel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés