Hirdetés

Vasárnap elrajtol a Forma–1-es világbajnokság 63. szezonja

Több tapasztalt pilóta kikerült, miközben egy korábbi világbajnok és két újonc bekerült a 2012-es Forma–1-es világbajnokság mezőnyébe. A technikai és taktikai kérdések mellett Melbourne-ben esztétikai viták is várhatók.

Kiss Csaba

2012. március 16., 08:062012. március 16., 08:06

Akármit hozzon is a verseny, egy dolog miatt biztosan feltűnő lesz a 2012-es Forma–1-es világbajnokság nyitófutama, a vasárnapi Ausztrál Nagydíj (m1, Digi Sport 1, 8.00): a szezon eleji tesztek után a melbourne-i Albert Parkban mutatkoznak be hivatalosan a száguldó cirkusz új, „törött orrú” versenygépei. Két kivételtől (McLaren és Marussia) eltekintve ugyanis a konstruktőrök úgy játszadoztak az új szabályok adta lehetőségekkel, hogy autójuk orra nem a korábbihoz hasonló módon ível a pilótafülkéig, hanem az első tengelyeknél hirtelen megtörik.

Az idei évtől ugyanis a levehető orrkúp megengedett maximális magassága 62,5 centiméterről 55 cm-re csökkent, miközben a váz elejére vonatkozóan már nem változtatták meg ezt az értéket. Az orrkúp biztonsági okból került lejjebb, a pilóta szempontjából ugyanis veszélyes, ha az autók orra magasabb a fülke pereménél. Ugyanakkor Charlie Whiting, a Forma–1 technikai felelőse szerint a váz elejének lesüllyesztését már a csapatok nem akarták, mivel ez megnövelte volna a fejlesztési költségeket. Egy másik fontos újítás, hogy az előző szezon technikai slágere, a befújt diffúzor is a múlté – a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ugyanis megtiltotta, hogy a kipufogókat a padlólemez szélére vagy alá vezessék, ily módon használva ki a motorból kiáramló gáz energiáját a leszorítóerő növelésére.

Ismét nekifutnak
a rekordnak

A versenyek lebonyolításában fontos változás, hogy kétéves kihagyás után, idén újra érvénybe léptetik azt a szabályt, miszerint a biztonsági autó távozását követő újraindítás előtt a lekörözöttek visszavehetik a körüket. Így nem akadályozzák az éllovasok küzdelmét, ahogy az többször is előfordult az előző szezonban.

Bár már a tavalyi versenynaptárban is rekordszámú, húsz futam szerepelt, Bahreinben végül politikai okok miatt nem rendeztek versenyt. Idén azonban ismét visszatérhet a száguldó cirkusz Sakhirba, és így annak ellenére meg lehet a csúcs futamszám, hogy a Török Nagydíj kikerült a programból, mivel a szervezők nem tudtak megegyezni a Forma–1 menedzsmentjével. Öt év után ugyanis ismét lesz Amerikai Nagydíj, de immár nem Indianapolisban, hanem a texasi Austinban. A korábban bejelentett rendszernek megfelelően a Német Nagydíjat az idén Hockenheimban rendezik, míg a Nürburgringen jövőre lesz ismét verseny.

Új nevek, régi erőviszonyok

A tavalyi első négy helyen végzett istállónál nem történt pilótacsere, és a szakértők szerint az erőviszonyok sem változnak jelentősen. A Red Bull fölénye szinte biztosra vehető, és az is, hogy a legfőbb ellenfelük továbbra is a McLaren lesz. A Ferrari ugyanis sokat szenvedett a szezon előtti tesztelések során, és teljes értékű autót idén is csak az első európai futamra ígérnek.

Bár az élcsapatoknál nem történt változás, a téli szünet így is jelentős mozgolódást hozott a száguldó cirkusz istállóinál. A Williams az idéntől visszatér a Renault-motorokhoz: a francia gyártó 1989 és 1997 között már szállított erőforrásokat a brit csapatnak, az akkori együttműködés pedig négy egyéni és öt konstruktőri vb-címet hozott. A Williams–Renault mellett egy másik legendás név is végérvényesen visszatért a Forma–1-be.

A 2010-ben bekövetkezett tulajdonosváltást követően az idei évre immár teljesen hivatalosan is Lotus-istállóvá vedlett át az egykori Renault. Tavaly még Tony Fernandes malajziai bejegyzésű csapata szerepelt a Team Lotusként, de a vita lezárult azzal, hogy a Caterham Cars sportkocsigyártó felvásárlása után Fernandes csapatát immár Caterham F1-nek nevezik. Egy másik kisszériás sportautógyártó, az orosz Marussia is egyedül adja a nevét F1-es csapathoz, miután többségi tulajdonossá vált a tavaly még Marussia Virgin Racing név alatt futott istállóban. A Mercedes is megpróbálja kihasználni a Forma–1 nyújtotta marketinglehetőséget, így a csapat nevébe beemelték a házi tuningcéget, az AMG-t.

Legendák jönnek-mennek

A Lotus nevéhez fűződik a legnagyobb feltűnést keltő pilótacsere is: kétévnyi ralizás után a 2007-es vb-győztes Kimi Räikkönen visszatér a Forma–1-be. Ezzel nem kevesebb, mint hat világbajnok áll rajthoz Ausztráliában, ami rekord a versenysorozat történetében. A Lotus Bruno Senna helyére hozta a finn pilótát, és végül az élő szerződés ellenére az orosz Vitalij Petrovot is lecserélte, a GP2 sorozat aktuális címvédőjének, a 2009-ben a Renault-nál versenyző Romain Grosjeannak szavazva bizalmat.

Petrov sem maradt csapat nélkül, a Caterham az ő kedvéért küldte el Jarno Trullit – a korábban 252 versenyen indult olasz így csapat nélkül maradt. Akárcsak egy másik veterán: a Williams az idénre nem hosszabbította meg a brazil Rubens Barrichello szerződését, így a sportág történetének legtöbb versenyén (322 F1-rajt) indult pilótája az amerikai IndyCar sorozatban folyatja pályafutását. Helyét a Lotustól érkezett Senna vette át, aki 14 millió dolláros szponzori támogatással érkezett, de csak azt követően, hogy a családja áldását adta a szerződésre – nagybátyja, Ayrton Senna ugyanis egy Williams–Renault volánjánál vesztette életét 1994-ben.

Barrichello és Trulli mellett két másik tapasztalt pilóta is kimaradt a világbajnoki mezőnyből. A német Adrian Sutilt honfitársa, a tavalyi szezonban tesztpilótaként tevékenykedő Nico Hülkenberg váltotta a Force India csapatánál. A Toro Rosso pedig Jaime Alguersuari szerződését nem újította meg, így a spanyol egyelőre szakkommentátorként tevékenykedik tovább. A világbajnok Red Bull fiókcsapatánál a svájci Sébastien Buemivel sem lehettek elégedettek, így ő tesztpilótaként folytatja az alakulatnál.

A Toro Rosso autóval így a Hispania-csapatnál tavaly 11 futamon rajthoz állt brit Daniel Ricciardo, valamint egy abszolút újonc, a 2010-es Brit Forma–3-as bajnokság győztese, a francia Jean-Eric Vergne próbálkozhat Ausztráliában. A szezon másik újonca szintén egy francia pilóta: a tavalyi GP2 sorozat negyedik helyén zárt Charles Pic a belga Jerome d’Ambrosio helyére érkezett a Marussiához, míg elődje a Lotus tesztpilótájaként tevékenykedik tovább. Ismét visszatért viszont a 13 éve a Forma–1-ben lévő, de leginkább csak tesztelő Pedro de la Rosa: az eddig 86 versenyen elrajtolt spanyol a Hispania versenyzője lesz, az ibériai gárda a tavalyi három pilótája közül az indiai Narain Karthikeyant indítja mellette.

A naptár, 1. március 18.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne. 2. március 25.: Malajziai Nagydíj, Szepang. 3. április 15.: Kínai Nagydíj, Sanghaj. 4. április 22.: Bahreini Nagydíj, Sakhir. 5. május 13.: Spanyol Nagydíj, Barcelona. 6. május 27.: Monacói Nagydíj, Monte- Carlo. 7. június 10.: Kanadai Nagydíj, Montreal. 8. június 24.: Európa Nagydíj, Valencia. 9. július 8.: Brit Nagydíj, Silverstone. 10. július 22.: Német Nagydíj, Hockenheim. 11. július 29.: Magyar Nagydíj, Mogyoród. 12. szeptember 2.: Belga Nagydíj, Spa. 13. szeptember 9.: Olasz Nagydíj, Monza. 14. szeptember 23.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr. 15. október 7.: Japán Nagydíj, Szuzuka. 16. október 14.: Koreai Nagydíj, Jeongam. 17. október 28.: Indiai Nagydíj, Greater Noida. 18. november 4.: Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi. 19. november 18.: Amerikai Nagydíj, Austin. 20. november 25.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo.

A 2012-es vb-mezőny, Red Bull–Renault: 1. Sebastian Vettel (német), 2. Mark Webber (ausztrál). McLaren–Mercedes: 3. Jenson Button (brit), 4. Lewis Hamilton (brit). Ferrari: 5. Fernando Alonso (spanyol). 6. Felipe Massa (brazil). Mercedes AMG: 7. Michael Schumacher (német), 8. Nico Rosberg (német). Lotus: 9. Kimi Räikkönen (finn), 10. Romain Grosjean (francia). Force India: 11. Paul di Resta (brit), 12. Nico Hülkenberg (német). Sauber: 14. Kamui Kobajasi (japán), 15. Sergio Perez (mexikói). Toro Rosso: 16. Daniel Ricciardo (brit), 17. Jean-Eric Vergne (francia). Williams: 18. Pastor Maldonado (venezuelai), 19. Bruno Senna (brazil). Caterham: 20. Heikki Kovalainen (finn), 21. Vitalij Petrov (orosz). Hispania: 22. Pedro de la Rosa (spanyol), 23. Narain Karthikeyan (indiai). Marussia: 24. Timo Glock (német), 25. Charles Pic (francia).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés