Hirdetés

Várhidi a kapitány

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Labdarúgás – Bölöni László nem vállalta a magyar válogatott irányítását. Meghosszabbította Várhidi Péter (képünkön) megbízatását a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ). A 19 éven aluli válogatottat is edző szakember 2007. január 1-jétől a felnőtt csapat szövetségi kapitánya, szerződése egy évre szól. Várhidi saját kérésére továbbra is irányítja majd az U19-es együttest, amely jelenleg ötödik az UEFA rangsorában. Kisteleki István MLSZ-elnök az új kapitány munkájával, illetve a csapatépítéssel kapcsolatban kijelentette, nem érdeklik az eredmények, 2010-2012-re szeretne egy sikeres válogatottat.

Gazda Árpád

2006. december 15., 00:002006. december 15., 00:00

A szövetség elsőszámú vezetője azzal indokolta a döntést, hogy Várhidi Péter eltökéltségével – ez a válogatott Kanada elleni játékára is átragadt – bizonyította rátermettségét a posztra, valamint bátor fiatalításával a közönség szemében visszaszerezte a válogatott iránti szimpátiát.
A trénert Bozsik Péter lemondása után kérte fel az MLSZ, készítse fel a nemzeti tizenegyet a Kanada elleni, november 15-i barátságos találkozóra. Várhidi Péter elvállalta a feladatot, annak ellenére, hogy eredeti megbízatása csupán erre a mérkőzésre szólt. A szakember komolyan véve feladatát, látványos változtatásokat vitt véghez a válogatottnál: az észak-amerikaiak elleni találkozón hat újoncot avatott, közülük négyen 20. életévüket sem töltötték be. A “vérfrissítés” jól sült el, a csapat 1-0-ra nyert, és a közönség pedig értékelte a fiatalok akaratosságát, harciasságát és bizonyítási vágyát.
Várhidi Péter kinevezése mégsem tűnt biztosnak, ugyanis Kisteleki István, az MLSZ elnöke Bozsik Péter október végi lemondását követően kijelentette, kiszemelték a kapitányi posztra legesélyesebb edzőt, az erdélyi származású, az AS Monacóval frissen szerződést bontott Bölöni Lászlót. A tréner azonban – bár megtiszteltetve érezte magát – gondolkodási időt kért, amely az előzetesen beígért egy hét helyett több mint egy hónapig elhúzódott. A válasz késleltetését a Nancy, a Sporting Lisszabon, a román válogatott és a Rennes korábbi trénere azzal magyarázta, hogy szerinte a magyar labdarúgásnak legalább 25 évig nem szövetségi kapitányra, hanem valami másra van szüksége, de hogy mire, azt nem firtatta. Eközben a dicsőszentmártoni születésű, jelenleg munkanélküli Bölöni Lászlót a Rapid tulajdonosa, George Copos is megkörnyékezte.
Az MLSZ Bölöni László halogató hozzáállásátkövetően tegnapi ülésén Várhidi Péternek szavazott bizalmat. A szakember elmondta, továbbra is a fiatalokra épít, akik megfelelő kezek alatt két év múlva ütőképes csapatot alkothatnak. “Továbbra is a fiatalok lesznek előtérben, de a novemberinél nagyobb változásokra nem kell számítani. Van jövője a magyar labdarúgásnak és ezt a fiatalok jelentik, akikben hinni kell\" – nyilatkozta Várhidi, aki hozzátette, nem zavarja, hogy szerződése csupán egy évre szól, annak ellenére, hogy tervei hosszú távúak.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés