Hirdetés

Váradi világverseny

Lábtenisz: Több éremre számít a román válogatott a nagyváradi vb-n. Világbajnoki küzdelmeknek ad otthont péntektől vasárnapig Nagyvárad: a Nemzetközi Lábtenisz-szövetség (FIFTA) a tavalyi kontinensviadal lebonyolítása után a legrangosabb nemzetek közötti bajnokság rendezési jogát is a partiumi városnak adta.

Gazda Árpád

2006. november 24., 00:002006. november 24., 00:00

A Sportcsarnokban lebonyolítandó lábtenisz-vb résztvevői között szerepel a házigazdák mellett a világ élmezőnyét alkotó Csehország, Szlovákia és Magyarország is, ezen kívül Franciaország, Svájc, Horvátország, az Egyesült Államok, Oroszország, Ausztria, Moldova és India jelezte vissza részvételét. Törökország, Brazília és Ukrajna szereplése csak a pénteki megnyitón dől el – a három nemzet vízum-, illetve anyagi problémák miatt még nem erősítette meg részvételét. A rendezvény 80 ezer lejes költségvetését az Országos Sportügynökség, a Bihar Megyei Sportigazgatóság, a FIFTA és magánszponzorok állják.
A világbajnokságon egyéniben, párosban, keresztszervás párosban és hármasban avatnak győztest. A Daniel Sãsãrman által irányított román válogatott három klubra épül: Hanyecz Imre, Páljános Zoltán és Georgel Bobiº a Nagyszalontai Frontiera-Tengo, Florin Purice és Rãzvan Pãuna a Ploieºti-i Petrom, míg Cristian Eparu és Adrian ªeler a Ploieºti-i CSU-tól érkezett.
“Nagyváradon szeretik a lábteniszt, nem véletlen, hogy az Eb után a világbajnokságot is ez a város rendezi. Jelenleg Szlovákia és Csehország mögött miénk a harmadik legerősebb válogatott, így több éremre is esélyesek vagyunk” – jelentette ki Ioan Zârnã, a Román Lábtenisz-szövetség elnöke és a FIFTA alelnöke. Florin Purice csapatkapitány is jó szereplést vár a keresztszervás párosban címvédő csapattól: “Hazai pályán játszunk, de nincs mit veszítenünk. Minél több néző bíztatására számítunk, sokat segítene az éremgyűjtésben. Keresztszervás párosban most is mi vagyunk a legnagyobb esélyesek, egyesben legalább egy bronzéremre számítunk, párosban és hármasban már nehezebb lesz a dolgunk”. A házigazdák a tavalyi kontinensviadalon keresztszervás párosban szintén aranyérmesek lettek, míg hármasban ezüst-, hagyományos párosban pedig bronzérmet szereztek.
Bihar megye idén már más FIFTA-rendezvénynek is otthont adott. Márciusban Félixfürdőn tartotta kongresszusát a nemzetközi szövetség – amelyen Ioan Zârnãt alelnökké választották–, valamint az Öt Nemzet Kupáját is a nagyváradi Sportcsarnokban rendezték, amelyen a házigazdák diadalmaskodtak, Csehország és Magyarország előtt. Románia alapító tagja az 1987-ben létrejött FIFTA-nak, amely 1994-ben rendezte Szlovákiában az első világbajnokságot.

Kovács Lajos, Páva Adorján
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés