Hirdetés

Várad Újbuda ellen: az OSC-t fogadja a VSK a BL-ben

Szoros mérkőzésre számít Kádár Kálmán, akinek vízilabdacsapata, a Nagyváradi VSK a Budapesti OSC-t fogadja szombaton a Bajnokok Ligája harmadik, utolsó selejtezőkörének első találkozóján.

Krónika

2015. október 02., 16:002015. október 02., 16:00

„Kemény összecsapás lesz. Tavaly náluk játszottunk, akkor elég egyértelmű vereséget szenvedtünk, de visszavágásra készülünk, ugyanis azon a meccsen nem nyújtottuk a maximumot” – fogalmazott a román bajnokot nyár óta felkészítő szakember a BL-főtáblára jutásért kiírt párharc beharangozó sajtótájékoztatóján.

A váradiak egy évvel ezelőtt először egy hazai felkészülési tornán találkoztak az újbudai gárdával, amelyet akkor 11-8-ra legyőztek, majd később, a BL budapesti második selejtezőkörében 12-7-re kikaptak Vincze Balázs tanítványaitól. A VSK vezetősége egyébként már azzal is elégedett, hogy idáig eljutott a legrangosabb európai kupasorozatban.

„Célkitűzésünket már teljesítettük azzal, hogy a harmadik selejtezőkörben szerepelünk, és a BL-főtábla kapujában állunk. Ha nyerünk, a legjobb 12 együttes közé kerülünk, ha pedig veszítünk, az Európa Kupa negyeddöntőjében folytatjuk. Ez mindenképpen dicséretes teljesítmény, főleg annak tudatában, hogy Kádár Kálmán csak idéntől vette át a szakmai irányítást” – nyilatkozta Florin Birta, a VSK elnöke.

A magyar bajnokságban jelenleg második helyen álló, válogatott pólósokat felvonultató OSC trénere, Vincze Balázs már a sorsolás eredménye láttán kijelentette, esélyesnek érzi csapatát a továbbjutásra. „Ennek megfelelően kell dolgoznunk, készülnünk, és meg kell mutatnunk, hogy jobbak vagyunk a román csapatnál” – állapította meg a Vlv.hu-nak. A szombati váradi összecsapást 20.30-tól rendezik a Ioan Alexandrescu olimpiai uszodában, a belépés díjtalan.

A másik magyar csapat, a Szolnok a francia Marseille-jel méri össze erejét, a további főtáblás helyekért pedig a Primorje Rijeka a Hannoverrel, míg a Jadran Herceg Novi a Bresciával küzd. Utóbbi két párharc győztese az október 28-án kezdődő BL-csoportkör A jelű hatosába kerül a Barceloneta, az Eger, az Olimpiakosz és a Spandau mellé. A váradiak és szolnokiak selejtezős ágáról a B csoportba, azaz a címvédő Pro Recco, a Belgrádi Partizan, a Jug Dubrovnik és a Galatasaray társaságába lehet kerülni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés