2012. január 23., 05:322012. január 23., 05:32
Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke pénteken elmondta: a klub egyes vezetői a háromszéki önkormányzat felé mutogatnak, amikor a csapat eredménytelenségét magyarázzák. Az elmúlt három évben a Sepsi BC kiemelt támogatást kapott az önkormányzattól, átlag évi 500 ezer lejt, a tízszeresét annak, mint a korábbi években. A Sepsi BC-nek megítélt összeg minden évben a sportra fordított keret több mint felét jelentette, 2010-ben a 73,5, míg tavaly az 57,1 százalékát. Az elmúlt évben májusban kötöttek szerződést a klub tulajdonosaival, és még abban a hónapban átutalták az első részletet, 240 ezer lejt, ám erről az összegről a klub nem számolt el megfelelően. Tamás Sándor elmondta, a klubtól kaptak ugyan egy elszámolást, de a napokban felszólítást küldtek a klub vezetőinek, szabályszerű elszámolást kérve.
A háromszéki önkormányzat nem akar beleszólni a sportklub belső ügyeibe, ám a további anyagi támogatás feltétele a szabályszerű elszámolás és az eredményes játék, egyelőre azonban mindkettő hiányzik – szögezte le Tamás. A csapat közben pénzhiánnyal küzd, nem tudta kifizetni játékosait, a mérkőzések megszervezésére vagy azokon való részvételre sincs fedezetük. A hazai pályán a hétvégére beütemezett Rapid elleni mérkőzést sem tartották meg, egy héttel korábban pedig Aradra nem utaztak el. A sepsiszentgyörgyi klub azt kérte a szövetségtől, hogy a le nem játszott meccseit úgy rögzítsék, mintha 20:0 arányban elveszítették volna, azonban a szövetség honlapján egyelőre halasztottként jelennek meg.
Vass Ildikó, a Sepsi BC elnöke a Krónikának elmondta: ezen a héten Sepsiszentgyörgyre látogat Carmen Tocală, a Román Kosárlabda-szövetség elnöke.
A tárgyalások után dől el a csapat sorsa, de várhatóan visszalépnek az A osztályból, és a Bball 6 játékjogán a B-ben folytatják, annak a reményében, hogy a következő idényre újra visszajutnak az élvonalba. Vass Ildikó szerint minden elköltött pénzzel legjobb tudásuk szerint elszámoltak, a megígért támogatás nélkül azonban nehéz anyagi helyzetbe sodródott a klub, nem volt miből fizetni a játékosokat, szervezni a mérkőzéseket.
A klubelnök-játékos – aki, amikor nevelőegyesülete feljutott az élvonalba, hazatért, és főszerepet játszott abban, hogy a szentgyörgyi gárda 2009-ben újoncként Román Kupát nyert, a bajnokságban két-két ezüst- és bronzérmet szerzett, valamint 2009-ben és 2010-ben is a legjobb 32 közé jutott az Európa Kupában – minden érintett fél részéről pozitív hozzáállást vár.
Női A osztály, 17. forduló: Marosvásárhelyi Nova Vita–Bukaresti Olimpia 75:48, Kolozsvári U–Nagyváradi VSK U 68:60, Temesvári BCM Danzio–Gyulafehérvári CSU 58:75, Bukaresti CSM Sportul Studenţesc–SCM Craiova 102:95, Poli Naţional Iaşi–CSBT Alexandria 41:63. A CSM Târgovişte–Aradi ICIM mérkőzést kedden rendezik, a Sepsi BC–Rapid és Szatmárnémeti VSK–Brassói Olimpia találkozókat elhalasztották. Az élmezőny: 1. Târgovişte 32 pont, 2. Marosvásárhely 31, 3. Gyulafehérvár 31, 4. Alexandria 31, 5. Szatmár 28, 6. Arad 27.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.