A Maros-partiak az elmúlt év végén maradtak tulajdonos nélkül, miután Sandu Ion és Nicolae Bara üzletember nézeteltérései odáig fajultak, hogy mindketten visszaléptek a klub támogatásától. Bara õszi távozása után még kisegítette az együttest, ám a decemberi évzáró után elhagyta az UTA-t. Eközben polgári pert indított Sandu Ion ellen, mivel szerinte társa megszegte a 2006 nyarán kötött egyezségüket, és 2 millió euróval kevesebbet költött a piros-fehérek fenntartására, mint õ, valamint alaptalan rágalmakat fogalmazott meg Bara irányában. A két üzletember távozásával Paul Cazan ügyvezetõ elnökre, illetve Marcel Coraº sportigazgatóra hárult a feladat, hogy új befektetõket keresve megmentsék az együttest. A sportvezetõk több jelentkezõt is találtak, ám szerintük még egyik sem fogalmazott meg konkrét ajánlatot a klub átvételérõl. A legkomolyabb jelentkezõnek a moldovai Sheriff Tiraszpolt fenntartó cégcsoportot tartják. „Ezt az ajánlatot tartom jelenleg az egyetlennek, amelyrõl érdemes beszélni. Információkat kértek az UTA-ról, és abban maradtunk, hogy 2008 elején konkrét választ kapunk. Eddig azonban még nem kerestek meg minket – ebben az is közrejátszott, hogy a héten az ortodox karácsonyt ünnepelték\" – mondta Paul Cazan. Más lehetséges befektetõként Bobby Pãunescu üzletember neve merült fel. Viorel Pãunescu, a Steaua korábbi tulajdonosának unokája az aradi ingatlanpiacon rendelkezik érdekeltségekkel, így került kapcsolatba az UTA vezetõivel. Harmadik variánsként egy Amerikába kivándorolt román üzletember neve szerepel, aki további tájékozódás végett hamarosan Aradra utazik. A tiraszpoli együttessel más jellegû „kapcsolatai\" is vannak az UTA-nak: a Sheriff azon együttesek közé tartozik, amelyeknek tartoznak az aradiak, ez esetben Sebastian Huþan kapus átigazolási összegének hátramaradt részleteivel. A partiumiaknak hasonló jellegû adósságai vannak a Kolozsvári CFR-rel, a Dinamóval, a Bellinzonával és a Piteºti-i Argeºsel szemben is. Utóbbi fel is jelentette az aradi klubot a román szövetségnél, amelynek a játékosok jogállását vizsgáló bizottsága már meghozta döntését: az UTA addig nem léphet pályára a Liga 1-ben, amíg ki nem fizeti Alin Chiþa teljes vételárát. Az UTA más csapatokkal szembeni tartozása mintegy 600 ezer eurót tesz ki. Emellett mintegy 1 millió eurót kellene befizetnie az államkasszába, és a játékosok fizetései sincsenek teljes mértékben rendezve. Ám az elmaradt bérek ellenére senki sem hiányzott igazolatlanul a tegnapi gyülekezõn. Vasziljevics, Florin Dan, Simao és Edson a klub engedélyével maradt távol, míg Frãsineanu szerzõdésének felbontása ügyében jelentkezett, amely közös megegyezéssel meg is történt. Chiriþã már korábban szerzõdést bontott, míg Varga visszatért a Wisla Krakkóhoz – Aradon ugyanis kölcsönjátékosként szerepelt. Marin Barbu vezetõedzõ visszahívta az idény elején alsóbb osztályos csapatokhoz kölcsönadott fiatal játékosokat is. Barbu eközben ígéretet kapott, hogy a tévéközvetítési jogokból származó összegbõl, illetve a kisebb szponzorok támogatásából biztosítják a csapat számára a téli edzõtáborozást. Az UTA január 14–25. között Félixfürdõn készül majd, az alapozás második helyszíne pedig Törökország: az UTA január 30. és február 12. között Antalyában edzõtáborozik. A felkészülési mérkõzésekrõl késõbb egyeztetnek. P. A. Együtt a Dinamo játékosai is Gyülekezõt fújt tegnap a címvédõ Dinamo labdarúgócsapata is. Igazolatlanul hiányzott a bukarestiek elsõ edzésérõl Blay és Galliquio. A Cornel Þãlnar és Cornel Dinu által felkészített bukarestiek között egyetlen új arc volt: a macedón Blagoja Todorovsky. A 22 éves balszélsõ legutóbb a Sileks Kratovóban játszott. A játékost elõször a sãfticai ötnapos edzõtáborban tesztelik le. A Dinamo 16-án Cipruson folytatja a felkészülést, majd február 3–15. között Antalyában készül.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.