
Fotó: Agerpres
A 25 éves Müller az első két játszmában a papírformának megfelelően szerepelt, ám a következő kettőben megtáltosodott: két rövidítést megnyerve (7–5 és 8–6) kiegyenlített. A döntő szettben meglepetésre Almagro nem bírta a nyomást, elvesztette egyik adogatását, Gilles Müller pedig – aki az előző körben Tommy Haast búcsúztatta – a folytatásban nem hibázott. „Úgy készültem, hogy nem hagyom elhúzni Almagrót. Nem így történt, de nem törtem össze. Nagyon örülök a sikernek” – nyilatkozta a luxemburgi teniszező.
A cseh Radek Stepanek viszont ezúttal nem okozott meglepetést a svájci Roger Federer elleni mérkőzésén: míg Rómában legyőzte a korábbi világelsőt, Federer ezúttal magabiztosan, 6:3, 6:3, 6:2-re verte ellenfelét. A 13.-ként rangsorolt spanyol Fernando Verdasco viszont búcsúzott – 6:2, 6:4, 6:4-re kapott ki az orosz Igor Andrejevtől –, akárcsak a nőknél a 12. helyen kiemelt francia Marion Bartoli, aki a nyolcaddöntőben szenvedett 7:6, 0:6, 6:4-es vereséget az osztrák Sybille Bammertől.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.