Hirdetés

Ünnepelt a McLaren

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Alonso az első, Hamilton a második helyet szerezte a Malajziai Nagydíjon. Alaposan rácáfolt a McLaren– Mercedes azon jóslatokra, amelyek a melbourne-i nyitófutam után ismét temették az istállót: a wokingi csapat pilótái mindvégig magabiztosan versenyezve rajt-cél győzelmet arattak Malajziában.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. április 11., 00:002007. április 11., 00:00

Mindezt úgy, hogy az időmérőnmég a Ferrarik voltak jobbak: Felipe Massa az első, KimiRäikkönen a harmadik rajtkockábólindulhatott, míg az Ezüst Nyilakkal Fernando Alonso ésLewis Hamilton a második, illetve a negyedik rajtrácsotszerezték meg.
A startnál mind a kétszeresvilágbajnok, címvédő spanyol, mind újoncbrit csapattársa begyújtották a rakétákat,és egyszerűen lerajtolták a maranellóiakat.Massa ugyan néhány körön keresztül mégtartotta a lépést a McLarenekkel, ám Hamiltonidősebb kollégáit megszégyenítőrutinnal tartotta fel a brazilt, aki az ötödik körreannyira elvesztette a fejét, hogy egy előzési kísérletközben kisodródott, és csak az ötödikhelyre tudott visszatérni.
A továbbiakban már senkisem fenyegette a McLaren kettős győzelmét, eseménytelenülkörözgettek a versenyautók. Alonso jókoraelőnnyel haladt át elsőként a célvonalon, avégére az hozott csupán némi izgalmat,hogy Hamilton utolsó kerékcseréje utánalaposan lelassult, így a futam leintése előttRäikkönen már csupán tizedmásodpercekremaradt el mögötte. Ám a második helyet márnem vehette el a brit „csodagyerektől”, aki így életemásodik Forma–1-es futamán is dobogóraállhatott. „Tudtuk, hogy az esélyünk az, ha arajtnál a Ferrarik elé tudunk kerülni. Örülöka győzelemnek, amikor a télen először a McLarenbeültem, nem gondoltam, hogy ilyen korán nyerni fogunk. Asiker ellenére a Ferrari még előttünk jár,de hamarosan felzárkózhatunk hozzá, ésbeérhetjük” – nyilatkozta a diadal utánAlonso. „Örülök a dobogónak, de csalódottvagyok, hogy nem sikerült nyernem. Pontokat szereztünk, eza legfontosabb. A rajt előtt ez is volt az elsődleges célunk”– összegzett Räikkönen.

B. L.


Malajziai Nagydíj, pontszerzők:1. Fernando Alonso (spanyol, McLaren–Mercedes), 2. Lewis Hamilton(brit, McLaren–Mercedes), 3. Kimi Räikkönen (finn,Ferrari), 4. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber), 5. FelipeMassa (brazil, Ferrari), 6. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault), 7.Jarno Trulli (olasz, Toyota), 8. Heikki Kovalainen (finn, Renault). Apontverseny állása, pilóták: 1. Alonso 18pont, 2. Räikkönen 16, 3. Hamilton 14, 4. Heidfeld 10, 5.Fisichella, Massa 7-7, 7. Trulli, Nico Rosberg (német,Williams) 2-2, 9. Kovalainen, Ralf Schumacher (német, Toyota)1-1. Konstruktőrök: 1. McLaren 32, 2. Ferrari 23, 3.BMW–Sauber 10, 4. Renault 8, 5. Toyota 3, 6. Williams 2.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés