
Paula Ungureanu, a román női kézilabda-válogatott 36 éves hálóőre bejelentette, hogy visszavonul a nemzeti csapattól, amellyel ötödik helyezést ért el a decemberben Svédországban rendezett Európa-bajnokságon.
2017. január 05., 17:072017. január 05., 17:07
„Ez volt az utolsó torna, amelyen részt vettem a válogatottal. Köszönet mindenkinek!\" – írta szerdán Facebook-oldalán Ungureanu, aki a Bukaresti CSM játékosa. Az Agerpres hírügynökség emlékzeztet, Paula Ungureanu három érmet szerzett a román kézilabda-válogatottal: 2005-ben ezüst-, 2015-ben bronzérmes lett a világbajnokságon, 2010-ben pedig szintén bronzéremmel tért haza a kontinensviadalról. Ugyanabban az évben Bajnokok Ligája-döntőt játszott a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim együttesével.
Pályafutása során Paula Ungureanu játszott a Dévai Universitatea Remin, a Hypo Niederösterreich, a Dunaferr, a Kaproncai Podravka, a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim, a Nagybányai CSM-nél is, nyár óta pedig a Bukaresti CSM kapusa. A Román Kézilabda-Szövetség Facebook-bejegyzésben köszönte meg Paula Ungureanunak a nemzeti válogatott teljesítményéhez való hozzájárulását.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!