
2009. június 23., 10:312009. június 23., 10:31
A Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában érdekelt Debreceni VSC a története első svéd bajnoki címével büszkélkedő Kalmar FF futballcsapatával küzd meg. A négyszeres magyar bajnok DVSC hazai pályán játssza a párharc első mérkőzését július 14-én vagy 15-én, a visszavágót pedig egy héttel később Svédországban rendezik. Az Európa Liga első selejtezőkörében érdekelt Haladás július 2-án a kazah Irtis Pavlodar csapatával találkozik Szombathelyen, és – ha az egy héttel későbbi visszavágót is figyelembe véve – felülmúlja riválisát, akkor a következő körben a svéd Elfsborg lesz az ellenfél.
„Soha életemben nem hallottam az Újpestről, ezért nincs izgulnivalóm. Semmi problémánk nem lesz az utolsó selejtezőkörig – nyilatkozta George Becali a sorsolást követően. A bukaresti Ghencea negyedben székelő Steaua tulajdonosa hozzátette, gépkocsival fog elutazni a budapesti összecsapásra, hogy ha még akkor is érvényben lesz a bírósági rendelet, miszerint nem hagyhatja el Romániát, akkor így – véleménye szerint – nem kell határőrökkel találkoznia.
Sallói István, az Újpest sportigazgatója jóval tájékozottabban beszélt csapata ellenfeléről: „Az öt lehetséges csapat közül a legnehezebb ellenfelet kaptuk, a bukaresti együttes a második körben részt vevő klubok közül a legmagasabb UEFA-együtthatóval rendelkezik az elmúlt öt év nemzetközi szereplése alapján. A Steaua Románia legsikeresebb klubja, annak ellenére, hogy az előző szezont a hatodik helyen zárta; mintegy 30 millió eurós költségvetésből gazdálkodik.”
Ezért Sallói elismerte, a Steaua a párharc esélyese, de jelezte, az Újpestnek is jó csapata van, és egy jó felkészülés esetén könnyen meglepetést szerezhetnek szurkolóiknak. A lila-fehérek sportigazgatója hozzátette, az előzetes egyeztetések szerint 2200 újpesti drukkert tudnak fogadni Bukarestben, de megtörténhet, hogy ennél is több jegyet kap a legutóbb bajnoki ezüstérmet szerzett, amúgy 20-szoros magyar bajnok budapesti klub. Ha az Újpest kiüti a Steauát, akkor a lebonyolítási rend szerint átveszi a katonacsapat útvonalát, azaz nagy valószínűséggel a további két selejtezőkörben kiemelt lesz.
A Steaua korábban kétszer küzdött meg magyar csapattal a nemzetközi porondon, és mindkétszer továbbjutott. A BEK 1985/86-os idényében a Honvédot búcsúztatta a második körben – a budapesti 1-0-s vereséget követően Bukarestben 4-1-re diadalmaskodott, végül pedig a trófeát is elhódította. Két évvel később a BEK első fordulójában az MTK-val került szembe; a 4-0-s hazai győzelem után idegenben 2-0-ra kikapott, de így is továbblépett. Az összesített magyar–román párharcokból négyszer a magyarok, háromszor pedig a románok jöttek ki győztesen.
A Debreceni VSC legutóbb két éve szerepelt a Bajnokok Ligája selejtezőkörében – akkor éppen egy svéd együttes búcsúztatta. „Ha abból indulok ki, hogy két esztendeje az Elfsborg ellen ki-ki meccset vívtunk, és csak a szerencse döntött az északiak javára, akkor a svéd és a magyar bajnok nagyjából egyforma játékerőt képvisel – nyilatkozta az MTI-nek Herczeg András, a DVSC vezetőedzője. – Véleményem szerint most is két szoros mérkőzés vár ránk. Az Elfsborg ellen végigtámadtuk a hazai meccset, egy kontrából született góllal mégis kikaptunk, a gól nélkül zárult idegenbeli mérkőzésen pedig szabályos góltól fosztott meg bennünket a bíró, ráadásul kapufát is rúgtunk. Nagyon remélem, hogy Fortuna most visszaadja azt, amit akkor elvett tőlünk. A Kalmarról egyelőre csak annyit tudok, hogy svéd bajnok, de természetesen kellően feltérképezzük majd.”
A Balti-tenger partján fekvő városka klubját 1910-ben alapították, története során három kupadiadal mellett legnagyobb sikere a tavalyi bajnoki cím volt. A négy brazil légióssal felálló csapat jelenleg – 12 forduló után – a hetedik helyen áll a svéd pontvadászatban. A Kalmar találkozott már magyar együttessel az európai kupaporondon: a KEK 1978/79-es idényében alulmaradt a Ferencvárossal szemben.
A bajnokok selejtezősorozatában négy fordulót rendeznek, így a második körben bekapcsolódó magyar csapatnak három párharcot kell nyernie a csoportkörbe kerülésért. A korábbi évekhez képest némi könnyebbséget jelent ugyanakkor, hogy a 13 legerősebb bajnokság képviselőivel nem találkozhat a Debrecen a selejtezőben, mert számukra egy külön, nem bajnokoknak kiírt kvalifikációt rendez az UEFA.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.