Hirdetés

Újabb magyar arany és ezüst a monacói nemzetközi úszóversenyen

Szabó Szebasztián a döntőben amerikai riválisát, Michael Andrewet győzte le •  Fotó: Facebook/Győri Úszó SE

Szabó Szebasztián a döntőben amerikai riválisát, Michael Andrewet győzte le

Fotó: Facebook/Győri Úszó SE

Kovács Benedek és Szabó Szebasztián arany-, Sebestyén Dalma pedig ezüstérmet nyert vasárnap a Mare Nostrum elnevezésű hagyományos nemzetközi úszóverseny-sorozat harmadik, egyben záróállomásának befejező napján, Monacóban.

MTI

2023. május 21., 21:302023. május 21., 21:30

A kétnapos viadal honlapja szerint Kovács legjobb számában, 200 méter háton 1:58.45 perccel diadalmaskodott. Ebben a számban tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes lett, az idei országos bajnokságon pedig megúszta az olimpiai induláshoz szükséges időt.

Szabó Szebasztiánnak 50 méter gyorson az esti programban kétszer is úsznia kellett, ugyanis a sprintszámokat úgy bonyolították le, hogy – a szombati selejtezők és negyeddöntők után – négy versenyző között rendeztek egy elődöntőt, majd a legjobb kettő részvételével egy finálét.

Hirdetés

Szabó az elődöntőben második lett az amerikai Michael Andrew mögött, a döntőben azonban 21.72-es idővel két századdal megelőzte tengerentúli riválisát.

A győri Sebestyén, aki szombaton 100 méter pillangón lett harmadik, ezúttal ugyanebben az úszásnemben, 200-on végzett holtversenyben a második helyen 2:10.27 perccel. Klubtársa, Jakabos Zsuzsanna 2:11.08-cal negyedik lett. Sebestyén a 200 méter vegyes fináléjában is érdekelt volt, itt 2:13.96-tal ötödikként csapott a célba. Női 100 méter gyorson Pádár Nikolett volt döntős, és 56.31 másodperccel nyolcadik lett.

korábban írtuk

Jakabos Zsuzsanna aranyérmes lett a monacói Mare Nostrum úszóversenyen
Jakabos Zsuzsanna aranyérmes lett a monacói Mare Nostrum úszóversenyen

Jakabos Zsuzsanna arany-, Sebestyén Dalma pedig bronzérmet nyert szombaton a Mare Nostrum elnevezésű hagyományos nemzetközi úszóverseny-sorozatban Monacóban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés