
A román teniszezőnek ezúttal sem sikerült feljutnia a világranglista csúcsára
A másodikként kiemelt Simona Halep nem jutott be a wimbledoni füves pályás Grand Slam tenisztorna női egyes versenyének elődöntőjébe, mert kedden 7-6 (2), 6-7 (5), 4-6 arányú vereséget szenvedett a magyar származású, brit Konta Johannától.
2017. július 11., 22:362017. július 11., 22:36
2017. július 12., 00:042017. július 12., 00:04
Halepnek ez volt az elmúlt hónapokban a harmadik lehetősége, hogy a WTA-világranglista élére kerüljön, ám ezzel nem sikerült élnie sem most, sem korábban Roland Garroson és Eastbourne-ban.
Ezzel megismételte tavalyi jó szereplését, ám nem sikerült az elődöntőbe jutnia, mint 2014-ben. Halep négy ászt ütött, Konta hármat, mindketten 3-3 kettőshibát vétettek. Konta több nyerőt ütött, de sokkal több ki nem kényszerített hibát is vétett: 26-48, illetve 7-36.
Simona Halep és Konta Johanna 2-2-re álltak a mostani összecsapás előtt az egymás elleni mérkőzések tekintetében. Halep legutóbb 6-1, 6-3-ra nyert Mamaián, a Fed Kupában, viszont azelőtti két WTA-meccsét elveszítette: 3-6, 6-3, 5-7-re 2015-ben, Wuhanban, és idén, 6-3, 7-6 (7), 2-6-ra Miamiban, a negyeddöntőben. 2014-ben, a budapesti Fed Kupa-döntőben Halep 6-1, 6-4 arányban győzött.
A negyeddöntőbe jutásért Halep 275 ezer angol fontot és 430 WTA-pontot kap. Ha Halep győz, világelsővé lépett volna elő. Így viszont a harmadik helyen álló Karolina Pliskova lesz hétfőtől a WTA világranglistájának vezetője.
Konta Johanna – aki Virginia Wade után (1978) az első brit teniszező, aki az All England Club gyepén az elődöntőbe jut – az amerikai Venus Williams ellen folytathatja menetelését Wimbledonban – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!