Hirdetés

Új vizeken: Hosszú Katinka új úszószövetséget hozott létre

Új irány. Iron Lady megelégelte a nemzetközi szövetségben (FINA) uralkodó állapotokat •  Fotó: MTI

Új irány. Iron Lady megelégelte a nemzetközi szövetségben (FINA) uralkodó állapotokat

Fotó: MTI

Hosszú Katinka kedden bejelentette, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben minden egyes kontinens képviselteti magát.

MTI

2017. július 04., 10:202017. július 04., 10:20

2017. július 04., 10:312017. július 04., 10:31

A háromszoros olimpiai bajnok magyar sportoló a Facebook-oldalán azt írta, hogy az elmúlt két hétben megtanulta, ennyi idő alatt a versenyek, a pályafutások mellett egy egész sportág is új irányt vehet.

„Bár reménykedtem benne, hogy legutóbbi, nektek címzett levelem sokak számára gondolatébresztő lesz majd, de arra még én sem számítottam, ami történt. Nem arra gondolok, hogy a sajtó ennyire felkapja a témát, hogy olyanok tesznek fel kérdéseket a sportág problémáiról, akiknek ez eddig eszükbe sem jutott volna, hanem arra, ahogy ti, úszók, világszerte megmozdultatok" – fogalmazott versenyzőtársaihoz szólva, utalva a június 21-én nyilvánosságra hozott nyílt levelére, amelyben arra kérte az úszókat, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi szövetségben (FINA) szerinte uralkodó káosz ellen.

Hirdetés

„Ahogy gondoltam, az úszósport gondjaival rengetegen tisztában vagyunk. Sok mindenről ugyanúgy gondolkodunk, és bizonyos problémákra ugyanabban látjuk a megoldást is.

És bár eddig nem emeltük fel a hangunkat, mégis a legtöbben közülünk nem csak megszólalni hajlandóak, de tenni is készek az úszósport megreformálásáért, akár saját érdekeik háttérbe szorítása árán is" – írta kedden Hosszú Katinka.

Hozzátette: a GAPS célja, hogy „mindenkiről halljunk és még többen legyünk", s a szervezet lehetővé fogja tenni, hogy közösen képviseljék érdekeiket, rálátásuk legyen arra, mi történik ma az úszósporttal, és hatásuk arra, mi lesz vele a jövőben. „Joggal várjuk el, hogy a FINA vezetői mostantól egyenrangú félként tekintenek majd ránk, tárgyalóasztalhoz ülnek velünk, és minden fontos szakmai döntés előtt lehetőséget kapunk, hogy elmondjuk, mi a profi úszók véleménye, mi a MI véleményünk" – jelentette ki a világ- és Európa-bajnok magyar úszó.

Hosszú Katinka június 21-én nyílt levélben bírálta a FINA-t, amely megváltoztatta a világkupa szabályait. Elsősorban azt nehezményezte, hogy a FINA úgy döntött szabályváltozásokról, hogy nem kérdezte meg a versenyzőket, sőt olyan újításokat vezetett be, amelyekkel korlátozza legjobbjait. Hosszú szerint a világkupákat érintő módosítások hosszú távon megfojtják azt a versenysorozatot, amely néhány év alatt a sportág legfontosabb szériája lehetne.

korábban írtuk

Hosszú Katinka közös fellépést sürget a Nemzetközi Úszószövetség ellen
Hosszú Katinka közös fellépést sürget a Nemzetközi Úszószövetség ellen

Hosszú Katinka nyílt levélben kérte az úszókat, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi szövetségben (FINA) szerinte uralkodó káosz ellen.

A FINA május végén jelentette be a vk-kat érintő módosításokat, amelyek egyik legfontosabb eleme, hogy egy versenyző egy viadalon legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Korábban előfordult, hogy Hosszú – az elmúlt öt év összetett győztese – egy állomáson tíz vagy még több számban is résztvevő volt.

A GAPS jelenlegi tagjai:

Jessica Ashwood (ausztrál)
Bronte Campbell (ausztrál)
Cate Campbell (ausztrál)
Madison Wilson (ausztrál)
Pieter Timmers (belga)
Bruno Fratus (brazil)
Hilary Caldwell (kanadai)
Pernille Blume (dán)
Jeanette Ottesen (dán)
Rikke Pedersen (dán)
Camile Lacourt (francia)
Anna Santamans (francia)
Marco Koch (német)
James Guy (brit)
Adam Peaty (brit)
Hosszú Katinka (magyar)
Luca Dotto (olasz)
Koszuke Hagino (japán)
Femke Heemskerk (holland)
Ranomi Kromowidjojo (holland)
Kira Toussaint (holland)
Sharon Van Rouwendaal (holland)
Ferry Weertman (holland)
Michelle Coleman (svéd)
Jennie Johansson (svéd)
Sarah Sjöström (svéd)
Cameron Van Der Burgh (dél-afrikai)
Conor Dwyer (amerikai)
Katie Meili (amerikai)
Lia Neal (amerikai)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés