
Új kezdet. Dorin Costrăș edző (jobbról a második) fejlődést akar látni a medence széléről
Fotó: Facebook/CSM Oradea Polo - Oficial
Változatlanul a Steaua férfi vízilabdacsapata számít fő bajnokesélyesnek a hétvégén rajtoló 2018–2019-es hazai pontvadászatban, de a Nagyváradi VSK és a Corona Sportul Studenţesc felzárkózna a bukaresti címvédőhöz.
2018. október 12., 11:582018. október 12., 11:58
Az eddigi nyolc helyett kilenc csapattal rajtol hétvégén a hazai férfi vízilabda-bajnokság 2018–2019-es szezonja, hiszen az eddig megszokott együttesek mellé a Marosvásárhelyi VSK is csatlakozott. A Nagyváradi VSK-t edző Dorin Costrăș ezt mindenképp pozitívnak tartja a sportág szempontjából, mindössze azt bánja, hogy a páratlan tagú mezőnyben fordulónként egy csapat szabadnapos lesz majd.
– vélekedett a szakember. Az erőviszonyok terén viszont nem számít meglepetésekre, meglátása szerint változatlanul a címvédő Steaua a szezon fő bajnokesélyese, ők pedig megpróbálnak felkapaszkodni melléjük. „Számomra az a legfontosabb, hogy lássak fejlődést a tavalyi idényhez képest. Folyamatosan alakul a csapatunk, és csak azt sajnálom, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőköréből nem sikerült továbbjutnunk” – mondta.
A mezőnyből komoly riválisnak tartja még a Corona Sportul Studențesc alakulatát, amely a nyári igazolások révén szerinte erősebb kerettel indul az idei szezonban. A Dinamo eközben jelentősen átalakult, egy az ősi rivális Steauával kötött megállapodás révén nagy az átjárás a két keret között. „Gondolom, gazdasági és sportszempontok miatt egyeztek meg. Nem tudok sokat az új keretükről, de az biztos, hogy továbbra is arra törekszenek majd, hogy problémát okozzanak a meccseken” – vélekedett Costrăș.
A Nagyváradi VSK egyébként épp Bukarestben kezd hétvégén, de azzal a Rapiddal játszik majd, amelyik az alapszakasz után várhatóan idén is az Aradi AMEFA, a Nagyváradi Crișul, a Kolozsvári Poli és a Marosvásárhelyi VSK társaságában fog küzdeni az alsóházban. A versenykiírás ugyanis nem változott:
Szünetek a bajnokságban a válogatott szereplései alkalmával lesznek, bár azt még nem tudni, hogy ki lesz Románia válogatottjának szövetségi kapitánya. Costrăș szerint bárkit is neveznek majd ki, annak rendkívül nehéz dolga lesz, szerinte máris komoly kihívást fog jelenteni, hogy az októberi világliga-selejtezőkre ősszehívja a csapatot. „Nincs sok lehetőség válogatni. Az is lehet, hogy egy kizárólag fiatalokból álló gárda áll majd össze, aki garanciát jelent a jövőre nézve” – tette hozzá a szakember.
Az országos bajnokság alapszakasza áprilisban ér véget, hogy az elődöntők után az egyik fél harmadik győzelméig tartó májusi finálét követően átadják az idei szezon serlegét.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!