Túlélés helyett aranyérem

Birkózás
– Minden bizonnyal nagy örömmel fogadták hazatértekor. Hogyan ünnepelte meg pályafutása eddigi legnagyobb sikerét?
– Ferihegyen vártak a barátaim, a családom, az edzőim, a sportvezetők, no meg a barátnőm, onnan együtt hazautaztunk Ceglédre, és ott ünnepeltük meg az aranyérmet.
– A családi örömnél maradva: annak idején a szülei ötlete volt a birkózás, vagy ön fedezte fel magának ezt a sportágat?
– A szüleim adtak birkózóiskolába, de nem akartak semmit rám erőltetni, nem az volt a cél, hogy belőlem bajnokot kell gyúrni. Eleve sokat rosszalkodtam, és úgy gondolták, valamivel le kell vezetnem a felgyülemlett energiákat. Eléggé alacsony, vékony fiú voltam, szüleim egyszerűen egy jó tartású fiatalembert szerettek volna belőlem faragni.
– Ami sikerült, hiszen bekerült az Eb-keretbe. A torna előtt mit várt el Komáromi Tibor szövetségi kapitány, illetve mi volt az ön célja?
– Egy szóban összefoglalva: a túlélés. Az első felnőtt világversenyemen nem vártak tőlem, nem vártam magamtól többet. Annyit szerettem volna, hogy azért „fogjak meccset”, vagy ha nagyon jó az ellenfél, ne szenvedjek csúfos vereséget. De arra egyáltalán nem gondoltam, hogy megnyerhetem az Eb-t, és ezzel mindenki így volt körülöttem. Egyszerűen versenyezni akartam, és – ha lehet – győzni is.
– Aztán ahogy jöttek a győzelmek, a célok is átalakultak?
– Az első két meccsen, a szlovák és az olasz versenyző ellen nem is úgy birkóztam, mintha egy Eb-n lennék. Sima versenynek éreztem, ahol kötelezően nyernem kell, mert jobb vagyok. Igaz, akkor sem szólt volna meg senki sem, ha kikapok. Miután azonban a török Seref Eroglut is megvertem, fejemhez kaptam, hogy „húú”, ez egy Eb, valami lehet belőle.
– Mi volt a titka a súlycsoport esélyese, a korábbi világ- és Európa-bajnok, Athénban olimpiai ezüstérmes Eroglu elleni sikernek?
– Nagyon sokat láttam már birkózni, de még sose kerültem össze vele. A birkózásban nem lehet videofelvételekből felkészülni egy játékosból, hiszen a szőnyegen bármivel előrukkolhat az ellenfél. Egyszerűen kiálltam, megpróbáltam ráerőszakolni a stílusomat, arra koncentrálva, hogy a maximumot hozzam ki magamból, és úgy látszik, sikerült. Talán nem vett elég komolyan, nem olyan hévvel kezdett, ami tőle megszokott, bizonyára arra számított, hogy majd úgyis eldobálgat engem néhányszor.
– Végül fordítva lett, és alig tizenkilenc évesen bejutott az elődöntőbe.
– Ott már úgy fölpörgettem magam, hogy két komoly akcióval elintéztem a lengyel Charzewskit. Még bennem volt a lendület, amikor jött az orosz Kovalenko elleni döntő. Tudtam, hogy már az is hihetetlen, hogy idáig eljutottam, de ha már itt vagyok, nem szabad kiengednem. Félsz nem volt bennem, a török skalpja akkora önbizalmat adott, ami elég volt a végső sikerhez.
– Ahhoz a sikerhez, amely révén a magyar birkózás legifjabb Európa-bajnokává vált. Milyen érzés ennyire fiatalon ilyen elismerést kapni?
– Nagyon sokan gratuláltak, állandóan csörgött a telefonom, rengeteg olyan ember keresett meg, akikről nem is gondoltam, hogy valaha megismerhetem. Természetesen fantasztikusan érzem magam.
– Az Eb-arany hátránya viszont, hogy ezentúl jóval nagyobbak lesznek az elvárások. Hogyan próbál majd ezeknek megfelelni?
– Sehogy: az elvárásokat félre kell tenni. Ezután is úgy szeretném a legjobbat nyújtani, mint akkor, amikor nem voltak elvárások velem szemben.