Hirdetés

Továbbra sem enged a Ferrari

Tizenhárom csapat, köztük mind a tíz idén is érdekelt istálló szerepel a jövő évi Forma–1-es rajtlistán, amelyet hétvégén hozott nyilvánosságra a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA). Ezzel együtt a Ferrari jelezte, bár rajtengedélyt kapott, ha bevezetik az új szabályokat, nem indul a jövő évi sorozatban.

MTI

2009. június 15., 10:472009. június 15., 10:47

„A Ferrari megerősíti, hogy ha teljesülnek a FIA jelenlegi szándékai, nem vesz részt a 2010-es autós gyorsasági világbajnokságban, mivel az új szabályok sértik az istálló és a FIA között fennálló megállapodást” – áll az olasz csapat közleményében.

Röviddel a Ferrari állásfoglalása után a Red Bull Racing is jelezte: feltételekhez köti a jövő évi indulást. Mint ismeretes, a csapatok és Max Mosley FIA-elnök között hónapok óta zajlik a vita, mert a szövetség jövőre be szeretné vezetni az úgynevezett költségvetési limitet. Ennek lényege, hogy nagyobb technikai és fejlesztési szabadságot kapnak azok az istállók, amelyek elfogadják, hogy egy évben nem költenek többet, mint a FIA által meghatározott 40 millió font.

Öt istálló – a McLaren–Mercedes, a BMW–Sauber, a Renault, a Toyota és a Brawn–Mercedes – hétvégén csak feltételes indulási jogot kapott, ezeket további egyeztetésre kéri a szervezet. Esetükben június 19-éig várható a végleges döntés.

A másik öt csapat – Ferrari, Red Bull Racing, Toro Rosso, Williams és Force India – esetében a FIA szemszögéből nézve nincs szükség újabb egyeztetésre. Új istálló az F1-es küzdelemsorozatban a spanyol Campos GP, a brit Manor és az amerikai US F1.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés