
Könnyedén jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) második fordulójába a világranglista ötödik helyére visszacsúszott Simona Halep, akinek a vártnál sokkal simább dolga volt a belga Kirsten Flipkens ellen.
2016. augusztus 31., 15:542016. augusztus 31., 15:54
Halep nagy fölényben játszva 6:0, 6:2 arányban nyert a világranglista 68. helyezettje ellen – aki eddigi öt meccsükön rendre kikapott román riválisától –, és készülhet a következő mérkőzésére: csütörtökön a szlovák Lucie Safarova lesz az ellenfele.
Szintén továbbjutott a 31. helyen kiemelt Babos Tímea, aki ugyan az osztrák Barbara Haas ellen 7:5-re elbukta az első játszmát, a másodikban viszont 6:3-mal egyenlített, majd a döntő szettben 0:4-ről felállva megfordította az eredményt, és végül 7:5-re győzött. „Nagyon nehéz volt, hiszen az első játszmát 5:2-ről veszítettem el, a döntő szettben pedig 0:4 is volt... Ez nagy »fejjáték« volt – fogalmazott Babos. – Persze voltak olyan dolgok, amelyek picit ellenem szóltak. Hiszen itt még sohasem nyertem egyesben meccset, most viszont kiemeltként olyan ellenfelem volt, akit le kellett győznöm. Ez nyomást jelentett, de mellettem szólt, hogy mégiscsak én vagyok a kiemelt, aki a WTA-rangsor 34. helyén áll. Ez a tudat pedig átsegített a holtpontokon.”
A magyart játékos a csütörtöki második körben a holland Richel Hogenkamppal (165.) mérkőzik meg. Babos három fronton is érdekelt a US Openen: párosban a kazah Jaroszlava Svedova lesz a társa, míg vegyespárosban az amerikai Eric Butorackal lép pályára.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!