Hirdetés

Továbbjutott a Szeged a BL-ben – Magyar Kupa-győztes a Fradi női csapata

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A címvédő Kielcét kiejtő Montpellier lesz a Veszprém ellenfele a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A francia együttes már hazai pályán előnybe került 33-28-as győzelme révén, problémája pedig Lengyelországban sem adódott, ahol egy újabb, ezúttal 28-26-os sikerrel koronázta meg szereplését.

Krónika

2017. április 03., 15:182017. április 03., 15:18


Ugyancsak vasárnap este ünnepelt továbbjutást a Szeged is, amely a hazai 33-24-es diadal révén kettős győzelemmel búcsúztatta a dán Silkeborgot. A folytatásban a Nantes csapatát kiejtő PSG lesz az ellenfele. A Kiel a Löwent, a német Flesburg pedig a fehérorosz Bresztet múlta felül a legjobb nyolc közé jutásért. Az április 19–23-án esedékes első mérkőzéseket Szeged–PSG, Veszprém–Montpellier, Kiel–Barcelona és Flensburg–Vardar Szkopje párosítás szerint rendezik.

A sportág szerelmeseinek azonban nem kell addig várniuk BL-meccsekre, a női mezőnyben ugyanis már hétvégén lejátsszák a negyeddöntő első találkozóit. Az elsőt épp Bukarestben, ahol a címvédő CSM azt a Ferencvárost fogadja, amelyik vasárnap este tizenkét év után letaszította trónjáról a Győri ETO-t a Magyar Kupában. A budapestiek a 29-29-es döntetlennel zárult rendes játékidő után hétméteresekkel nyertek 34-32-re.

A román női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó győri edző, Ambros Martín elismerte, hogy végig futottak az eredmény után, hagyták, hogy ellenfelük diktálja a ritmust. Vele szemben fradis kollégája, Elek Gábor büszkeséggel állapította meg: „kézilabda terén talán csak a kapuban voltunk jobbak, de hatalmas szívvel küzdöttünk.\" A Győrnek két nappal több ideje lesz arra, hogy felkészüljön a Metz elleni BL-kiszállására, mint ahogyan a Midtjylland–Vardar Szkopje és a Buducnost–Larvik BL-negyeddöntőket is vasárnap rendezik. 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés