A két csapat közül az angolok emlékeznek vissza szívesebben a tavalyi párharcra: miután a rómaiak – szintén a legjobb nyolc között – hazai pályán 2-1-re verték a Vörös Ördögöket, a visszavágón a manchesteriek kiütéses, 7-1-es győzelmet arattak, így az elődöntőbe jutottak, ahol a későbbi győztes AC Milan állította meg őket. A rómaiaknak idén már megadatott a visszavágás lehetősége, ám a csoportküzdelmekben az 1-0-s idegenbeli vereség után hazai pályán 1-1-re végeztek a Manchester Uniteddel, így elmaradt a bosszú a megalázó vereségért.
Az AS Roma ezt megelőzően a 9-szeres BL-, illetve BEK-győztes Real Madridon jutott túl, ami bizakodóvá tette az olasz csapatot. Az viszont nem jó hír a hazaiak számára, hogy Francesco Totti nélkül állnak ki ma a manchesteriek ellen – a római csapatkapitány a hétvégi bajnoki fordulóban sérült meg. A vendégeknél több játékos szintén egészségi problémákkal küszködött – közülük leginkább Edwin van der Sar kapus játéka kérdéses. A mai nap másik mérkőzésén az FC Barcelona a Schalke 04 otthonában próbálja feledtetni a spanyol bajnokságban mutatott botladozó formáját. A szerdai nap rangadóját két angol csapat vívja: a két éve döntőt játszott Arsenal az ötszörös kupagyőztes Liverpoolt fogadja. Mindkét gárda milánói együttest búcsúztatott a nyolcaddöntőben: az Arsenal a címvédő AC Milanon, míg a Liverpool az Internazionalén jutott túl. A két csapat még nem találkozott a nemzetközi porondon, ám a felek jól ismerik egymást: az összes angol sorozatot összevetve ez lesz a 200. Arsenal–
Liverpool összecsapás. A negyedik, negyeddöntőbe jutott angol együttes, a Chelsea szerdán a története eddigi legjobb eredményét elérő Fenerbahce otthonába látogat.
P. A.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, ma: AS Roma–Manchester United (Pro Tv, 21.45), Schalke 04–FC Barcelona. Szerda: Arsenal–Liverpool (m1, Pro Tv, 21.45), Fenerbahce–Chelsea.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.