
A Dinamo jutott tovább elsőként a férfi kézilabdázók idei Román Kupájának negyeddöntőjébe, miután kedd este hazai pályán 30-28-ra legyőzte a Bákó ugyancsak élvonalbeli alakulatát.
2014. november 26., 19:232014. november 26., 19:23
A nyolcaddöntő további hat mérkőzését csütörtökön rendezik, a következő párosítás szerint: Pitești–Vaslui, Nagybánya–Torda, Steaua–Bukaresti CSM, Călărași–Konstancai HSCM, Temesvár–Adrian Petrea Kézilabdaklub, Târgu Jiu–Suceava. A Székelyudvarhelyi KC majd csak december 9-én lép pályára Kolozsváron, a helyi Universitatea ellen.
Ez úgy történhet meg, hogy idén, ebben az első körben már három másodosztályos alakulat is csatlakozhatott a tizenhárom élvonalbeli csapathoz. A sorsoláskor különben nem voltak kiemeltek, és a továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el. A folytatásban már oda-visszavágós rendszerben játszanak majd a négyes döntőbe jutásért.
A Román Kupa miatt most hétvégén nem rendeznek bajnoki fordulót, az őszi idény utolsó fordulójából korábban elmaradt két meccset december elején pótolják, amikor is az első két „tavaszi” visszavágót is megrendezik.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!