Hirdetés

Tófalvi Éva átlendült a hétköznapokba – a versenysporttól visszavonult sílövő a fiataloknak adja át évtizedes tapasztalatait

A sízést és a testmozgást továbbra is igényli, de a versenysportot már nem. Tófalvi Éva közel három évtizedes sportkarrierrel a háta mögött immár edzőként kamatoztatja tudását •  Fotó: Gecse Noémi

A sízést és a testmozgást továbbra is igényli, de a versenysportot már nem. Tófalvi Éva közel három évtizedes sportkarrierrel a háta mögött immár edzőként kamatoztatja tudását

Fotó: Gecse Noémi

Fiatalokat edz a versenysporttól idén visszavonult Tófalvi Éva. Románia legeredményesebb sílövőjét nem viselte meg a „civil életbe” való átállás, közel harminc év után pedig most először itthon ünnepelheti születésnapját.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2018. november 29., 08:562018. november 29., 08:56

„A nyár úgy eltelt, hogy észre sem vettem” – mondta a Krónikának Tófalvi Éva, amikor a visszavonulása okozta „átállásról” kérdeztük. Románia legeredményesebb, hat téli olimpián részt vevő sílövője, mint ismeretes, tavasszal „akasztotta szögre” a puskát, de bevallása szerint azóta egymást érték a különböző projektek, ezért úgy érzi simán átzökkent a hétköznapi „civil” életbe.

Zsúfolt programjai közül a háromhetes indiai látogatását emelte ki, hiszen régóta vágyott arra, hogy eljusson a Himalája-hegységbe. „Fontos volt, hogy a Kancsendzöngát lássuk, és annak a gleccseréig jutottunk el. Ezt befejezésnek meg szerettem volna csinálni, szuper volt” – magyarázta.

Hirdetés

A csíkszeredai klasszis közölte: a sízést és a testmozgást továbbra is igényli, de a versenysportot már nem. Közel harmincéves pályafutással a háta mögött bevallhatja, sok lemondással járt számára a biatlonozás, amikor gyermekként elkezdte nem is tudta mi vár rá.

Idézet
Most így visszagondolva is irreálisnak tűnik, hogy ennyi éven keresztül folytattam. És meg sem fordult a fejemben, hogy abbahagyjam, hogy lehet más élet is a versenysporton kívül”

– mondta. A karrierért feláldozta a családalapítást, de megjegyezte, most az is újdonságot jelent számára, hogy már nem kell a kalóriákat számlálnia és a kilókat méricskélnie, közel harminc év után pedig most először otthon ünnepelheti december negyedikén a születésnapját. Épp a negyvenediket – tette hozzá.

Rutinját és évtizedes tapasztalatát most edzőként kamatoztathatja, hiszen tájékoztatása szerint a Csíkszeredai ISK-nál maradt, ahol a nyáron három fiatal fiút kezdett el edzeni.

Gegő Hunor, Koncsag Tamás és Kristály Norbert „került a kezei” alá, akiket a nyáron kétszer is kedvelt felkészülési helyszínén, Olaszországban edzett. Szerinte ez is megkönnyítette számára az átállást, több évtized versenysportolás után pedig könnyűnek érzi, hogy másokat eddzen – bár azt hangsúlyozta, hogy a program összeállítása figyelmet igényel, mint ahogyan a sportolók munkáját is követni kell.

„Tamással szemben vannak elvárásaim. Nem tudni milyen okból, de kikerült a román válogatottból. A lényeg, hogy most visszakerüljön. Lesz december 8-9-én egy versenye Ausztriában. Arra szerintem én is kimegyek, hogy legyek mellette, sikerüljön neki visszajutni és tudjon indulni a nemzetközi versenyeken. Utolsó éves junior és a vb-n szeretnénk a legjobb húsz között végezni. Én úgy látom, hogy jól fel van készülve, de majd kiderül” – ecsetelte Tófalvi.

Megjegyezte, hogy bár még csak elsőéves edző, pályafutása révén a fiúk rendkívül odafigyelnek az észrevételeire, látja rajtuk, hogy a szavait magukba szívják. „Most hagytam abba ezért tudom, hogy mit érez egy sportoló versenyen, edzésen, egy lövés alatt. Amikor fúj a szél vagy esik az eső. Ezeket mind tudom és ők tudják, hogy én tudom. Így még könnyű nekik értékes információt adni nekem” – vélekedett.

Ezzel szemben a hazai szövetséggel változatlan a viszonya, és megfogalmazása alapján a jelenlegi „társasággal” nem is szeretne együtt dolgozni. Tófalvi, mint ismeretes,

már korábban is bírálta lapunk hasábjain a sportági szervezetet, és most is úgy látja, hogy az semmit sem változott az elmúlt év során.

„Kész katasztrófa az egész. Azóta sem változtattak, és most sem gondolkoznak el azon, hogy kellene. Úgy gondolják, jól csinálják, pedig folyamatosan visszafele lépünk. Úgy látják, hogy ez a jó, ezért nekem nincs, mit keresnem ott” – mondta.

A 2018–2019-es világkupa-sorozat most hétvégén kezdődik egy szlovéniai futammal, majd kilenc viadal után március 24-én zárul. A világbajnokság március 7–17-e között lesz, a svédországi Östersundban.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés