
Fotó: Facebook/ Antal Árpád
Több ezren ünnepelték péntek délután Sepsiszentgyörgy főterén a Sepsi OSK labdarúgócsapatot, mely csütörtök este a Voluntari legyőzésével elhódította a Román Kupát.
2022. május 20., 21:122022. május 20., 21:12
2022. május 20., 22:052022. május 20., 22:05
A játékosokat és a szakmai stábot, valamint a klub vezetését a turisták szállítására szolgáló Sepsi Tour kisvonat vitte körbe a városban, hogy megérkezzenek a kupával a főtérre, ahol összegyűlt az ünneplő tömeg.
Antal Árpád polgármester köszönetet mondott minden székelyföldinek, aki csütörtökön Bukarestben szurkolt a csapatnak. Hozzátette: a fővárosban sikerült megmutatni, hogy erős közösség áll az együttes mögött. Úgy vélte:
„Mutassuk meg a román barátainknak, hogy jobbak vagyunk erősebbek vagyunk, civilizáltabbak vagyunk!” – biztatta az ünneplő tömeget a polgármester.
Diószegi László elmondta: 2011-ben, amikor elindította a klubot, csak arról álmodott, hogy öt éven belül a másodosztályba vezesse, „azután pedig lesz, ami lesz”.
– tette hozzá.
A klubtulajdonos kijelentette: a Sepsi OSK lassan európai klubbá válik, az európai együttesek azonban még nem tudják, hogy a székelyföldi csapat idén nemcsak statisztának megy a Konferencia-ligába.
Cristiano Bergodi vezetőedző köszönetet mondott mindazoknak, akik elkísérték Bukarestbe a gárdát, és fergeteges hangulatot teremtettek a Giulesti stadionban.
A játékosok némelyike a gyermekével a kezében lépett a pódiumra. Az este folyamán a székelyudvarhelyi Transylvanium együttes koncertezett a főtéren, a városvezetés pedig estére tűzijátékot ígért az ünneplő tömegnek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!