Hirdetés

Többesélyes szezon – hétvégén rajtol a „száguldó cirkusz”

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Nico Rosberg visszavonulása miatt címvédő nélkül, de a korábbi évekhez hasonló kérdésekkel rajtol el hétvégén Ausztráliában a tulajdonos- és vezetőváltáson átesett Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság 2017-es szezonja.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. március 23., 23:452017. március 23., 23:45

Az újdonsült világbajnokként tavaly év végén visszavonult német Nico Rosberg „kiszállása\" ellenére idén sem lesz rossz helyzetben a Mercedes, hiszen nem kellett lemondania másik világbajnokáról, a brit Lewis Hamiltonról, aki a finn Valtteri Bottas személyében tapasztalt és eddigi versenyei láttán tehetséges csapattársat kapott az új autó „megzabolázására\". Változás volt ugyanakkor a konstruktőri címvédő szakmai stábjában is: a főmérnök, Paddy Lowe elvesztését megérezheti az istálló. A Kenyában született ír szakember ráadásul elszerződött a Williamshez, ahol a brazil Felipe Massa vállalta, hogy még egy szezont eltölt a versenypályán, hogy a kanadai újonc Lance Stroll mellett biztosítsa a tapasztalatot.

Lowe-ot egyébként James Allison váltotta, aki Hamilton szerint jól beilleszkedett közéjük, ezért nem tartja aggasztónak a váltást. Mint ahogyan a gyorsaságot segítő nagyobb szárnyakkal és szélesebb Pirelli abroncsokkal ellátott új autóknak is örült, mert úgy érzi, hogy a tavalyi szezonnal ellentétben a jármű most végre elbírja az autóversenyek csúcskategóriájához méltó megterhelést a pilóták részéről.

Szabálytalan felfüggesztések

Kérdés azonban, hogy gyorsaságban is teljesülni fog-e a brit vágya, hiszen a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) csütörtökön a felfüggesztés megváltoztatására kötelezte a Mercedest és a Red Bullt, amiért nem tudták bizonyítani, hogy az nem javítja a jármű aerodinamikai teljesítményét. A FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting megjegyezte, a szezonnyitó futamon a csapatok erőforrásait is vizsgálni fogják, miközben a Red Bull a Mercedes időmérős üzemanyag- és motorolaj-felhasználása miatt kért ellenőrzést.

Az osztrák csapat egyébként sem titkolta, hogy az idei szezonban már trófeáért akar küzdeni az ausztrál Daniel Ricciardo és a holland Max Verstappen alkotta pilótapáros révén. Utóbbi ezt természetesen az autó erősségének a feltételéhez kötötte, bár kétségkívül a Reanult TAG Heuer-motorjainak a megbízhatóságán is sok múlhat majd a futamokon.

Gyors „Scuderia”

És persze az időmérőkön elért eredmény – ismerte el a korábbi világbajnok Sebastian Vettel, aki a várakozásokat alulmúló tavalyi idény után most nem szerette volna elkiabálni a Ferrari esélyeit. A spanyolországi teszteken gyorsasági bajnok német pilóta ugyanakkor leszögezte: ezúttal csak önmagukra összpontosítanak, a szezonnyitó pedig sok kérdésére választ adhat a mezőnyben elfoglalt helyüket illetően. A „Scuderia” már régóta vár arra, hogy ismét felüljön a német Michael Schumacher idejében elfoglalt trónra, de azt a finn Kimi Raikkönen sem állítja, hogy ez idén összejön. „Mi harcolni akarunk a Ferrarival, és végül nyerni, de először várjuk meg az első futamot, ahol remélhetőleg az élen végzünk\" – nyilatkozta a „Jégember\".

Problémák az üldözőknél

Kevésbé optimistán várhatja a rajtot a McLaren, ahol még a korábbi világbajnok Fernando Alonso is elismerte, bár mindent elkövettek annak érdekében, hogy a teszteken megmutatkozott műszaki problémáikat megoldják, a sikerhez még hosszú út ál előttük. A spanyol mellett egy belga, Stoffel Vandoorne vezeti majd a másik, Honda-motorral ellátott McLarent, miközben a Mercedes-erőforrásokat használó Force Indiánál a francia Esteba Ocon csatlakozott a mexikói Sergio Pérezhez.

A Haas erős párossal, a dán Kevin Magnussennel és a francia Romain Grosjeannal indul, miközben a Toro Rosso autóit ifjabb Carlos Sainz és az orosz Danyiil Kvjat kormányozza majd. A Renault-nál bemutatkozhat a brit Jolyon Palmer, aki a német Nico Hülkemberggel alkot párost, miközben a Sauber volánja mögött a svéd Marcus Ericsson és a német Pascal Wehrlein versenyez idén.

A hétvégi Ausztrál Nagydíj vasárnapi futama román idő szerint reggel 8 órakor rajtol majd el Melbourne-ben, hogy aztán november 26-án Abu-Dzabiban záruljon a 19 viadalból álló szezon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés