2007. március 13., 00:002007. március 13., 00:00
A FIFA felkérte a FRF-t, március23-áig változtassa meg határozatát.Tavaly decemberben a Lausanne-ban székelő nemzetköziSportdöntőbíróság a harmadosztályosgárdát nevezte meg az 1921-ben alapítottPolitehnica klub jogutódjának, a Zambon-félecsapatnak ítélve a klubnevet, a klubszínt ésa dicsőséglistát. A határozat összhangbanvolt a FRF 2006 júniusában meghozott döntésével,ám jelentős pénzbeli büntetéseket írtelő az élvonalbeli csapat részére a jogtalannévhasználat miatt. A határozatot a FIFAtagszervezetének, a FRF-nek kellett volna gyakorlatbaültetnie, ám a román szövetség február23-án felülírta saját és anemzetközi testület korábbi határozatát,és újabb bizonyítékokra hivatkozva aIancu-féle klubnak adott igazat. Erről értesítetteaz időközben a büntetések végrehajtásátsürgető FIFA-t, amely elutasította az eredeti, véglegeslausanne-i döntés felülbírálását,és tíznapos határidőt szabott meg a határozatéletbeléptetésére. A nemzetköziszövetség tegnapi levelében felhívtatagszervezetének figyelmét, a lausanne-iSportdöntőbíróság a labdarúgáslegmagasabb fokú döntéshozó szerve,amelynek határozataihoz minden tagszervezetnek alkalmazkodniakell. Marian Iancu korábban azt nyilatkozta, nem érdeklia FIFA véleménye, ugyanis a világszervezetetfélretájékoztatták, és a FRFlegutóbbi döntését tartja igazságosnak,mert a román szövetség tisztában van az ügyrészleteivel.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.