Hirdetés

Tizennyolc év után nyert bajnokságot a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Varga Dénes (jobbra, fehér sapkában) és a zöld-fehérek szoros meccsen gyűrte le a címvédőt •  Fotó: MTI

Varga Dénes (jobbra, fehér sapkában) és a zöld-fehérek szoros meccsen gyűrte le a címvédőt

Fotó: MTI

A Ferencváros nyerte a férfi vízilabda ob I 2017/18-as szezonját, mivel az egyik csapat harmadik győzelméig tartó döntő ötödik felvonásán legyőzte az előző három kiírásban bajnok Szolnok csapatát.

MTI

2018. május 26., 19:222018. május 26., 19:22

2018. május 26., 19:582018. május 26., 19:58

A lélektani előny a szolnokiaknál volt, hiszen az első két, rendkívül simán elveszített mérkőzés után egy magabiztos és egy szoros győzelemmel egyenlítettek. Az élvonalban legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy egy csapat 2-0-s hátrányból fordítva lett bajnok, akkor ez a Honvédnak sikerült a Vasas ellen.

Kereken egy perc telt el a félig nyitott Komjádi Uszodában rendezett összecsapásból, amikor rögtön az első emberelőnyét kihasználta a Ferencváros Jaksic révén. Nem sokat kellett várni a válaszra, Prlainovic ötméteresből egyenlített. A zöld-fehérek újfent fórból jutottak előnyhöz, ezúttal a fináléban eddig viszonylag „csendes” Varga Dániel volt eredményes, de hasonlóan az előbbihez, újra gyorsan egyenlített a Szolnok, Zalánki volt a gólszerző.

Hirdetés

A harmadik FTC-előny megjátszása előtt Varga Zsolt időt kért, a végletekig kijátszott figurát Mitrovic fejezte be. A Szolnok is különös figyelmet fordított a fórokra, Cuk bombájával újra döntetlen volt az állás.

A nyitónegyed slusszpoénja végül a vendégeké lett, Aleksic hat másodperccel a dudaszó előtt bombázott a hálóba.

A második játékrész egy kettős hazai fórral kezdődött, de Nagy könnyedén hárított. A válogatott kapusa belejött, Varga Dénes ötösét két kézzel csapta a vízre. Természetesen ez jó hatással volt a Szolnokra, amely Younger értékesített előnyével két gólra hizlalta a különbséget. Madaras találatával szépített a Ferencváros, de Bátori szinte azonnal eredményes volt. Hazai részről Vámos ötméterese következett, s ezúttal övék volt a slusszpoén, Varga Dániel egyenlített a nagyszünet előtt.

A harmadik felvonást a régi fényében csillogó olimpiai bajnok Varga Dániel harmadik találata vezette fel, a szolnokiaknak pedig láthatóan egyre nagyobb nehézséget okozott az úszás, fáradtan mozogtak. Úgy tűnt, ha az FTC el tud lépni az egygólos különbségről, eldöntheti a bajnoki címet, így a következő előny megjátszása előtt Varga Zsolt időt kért. A kéksapkás vendégek parádés védekezéssel tartották magukat, támadásban viszont nem tudtak eléggé koncentrálni a befejezéseknél.

Fürdik a kapitány. Tanítványai bedobták a medencébe Varga Zsolt edzőt •  Fotó: MTI Galéria

Fürdik a kapitány. Tanítványai bedobták a medencébe Varga Zsolt edzőt

Fotó: MTI

A záró felvonás elején újra emberelőnyt hibázott a Szolnok, ugyanakkor a vendégek fáradtságát a zöld-fehérek nem tudták kihasználni, így továbbra is egyetlen gól volt a különbség. A Tisza-partiak előtt ott volt a lehetőség, de fórban eladták a labdát. A túloldalon is jött a kiállítás, Varga Zsolt időkérését követően Madarasra jött ki a figura, de Nagy újfent hárított. Néhány pillanattal később a 38 éves, kétszeres olimpiai bajnok, visszavonuló Madaras egy hihetetlen góllal – kicsúszott a kezéből a labda, amiből így ejtés lett – mégis eldöntötte az összecsapást. Prlainovic szépített ugyan, de az egyenlítésre már nem maradt ereje a hosszú ideig egyeduralkodó Szolnoknak.

A Komjádi Uszodában rendezett szombati mérkőzés egyik legjobbja a 34 éves olimpiai bajnok Varga Dániel volt, aki három gólt szerzett úgy, hogy az első négy meccsen egyszer sem volt eredményes. A Ferencváros tizennyolc év után diadalmaskodott ismét, és története során 22. alkalommal szerezte meg a bajnoki trófeát.

E.ON férfi ob I, döntő, 5. mérkőzés:
FTC-PQS Waterpolo - Szolnoki Dózsa 8-7 (3-4, 3-2 1-0, 1-1)
-----------------------------------------------------------
gólszerzők: Varga Dániel 3, Madaras 2, Jaksic, Mitrovic, Vámos 1-1, illetve Prlainovic 2, Zalánki, Cuk, Aleksic, Younger, Bátori 1-1
A párharc végeredménye: 3-2 a Ferencváros javára.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés