
Fotó: Rompres
Románia csoportharmadik lett,így Görögországgal küzdhet meg anegyeddöntőbe jutásért.
A szombati találkozót akapusok kezdték a legjobban: Szécsi Zoltán ésBertini Nenciu is parádézott. Az 1-0-s magyar előnnyelzárult első negyed után beindultak a Kemény-csapatgóldobói, de a románok meglepetésretartották a lépést. Kásásékhárom játékrész után háromgóllal vezettek, ám a Hagiu-legénységmegnyerte az utolsó negyedet, és a végénakár egygólosra csökkenthette volna hátrányát,de a románok hibáztak, így maradt a kétgóloskülönbség.
„A tét nélkülimeccsek sokszor szoros küzdelmet hoznak. Jól jött eza harcosabb meccs a negyeddöntő előtt” – nyilatkoztaKemény Dénes szövetségi kapitány.Alexandru Matei, a három találatávallegeredményesebb román pólós büszkevolt csapata teljesítményére: „Ez az igaziarcunk. Az év legjobb meccsét játszottuk, egykis szerencse hiányzott a meglepetéshez”. A magyarokmellett Szerbia is csoportelsőként zárt – a címvédőa román–görög párharc győzteséveljátszik a nyolc között. Horvátországaz orosz–kanadai, míg Spanyolország az ausztrál–olaszpárharc nyertesére vár a negyeddöntőben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.